Secunder meddőség – Mit tehetünk, ha nem jön a kistesó?

A családtervezés fontossága mindig kiemelt volt a párok életében. Most azonban a hazai keretek között még inkább az lett, hiszen sok támogatást csak 2-3, esetleg 4 gyermek után lehet igénybe venni. Azok, akik rászánják magukat arra, hogy előre „bevállalnak” néhány plusz gyereket, könnyen szembesülhetnek az úgynevezett secunder meddőséggel.

A témában dr. Angyal Géza szülész-nőgyógyász, a ratkotunde.hu szakértője van a segítségünkre.

Meddőség vs. Secunder meddőség

A meddőség orvosi kifejezés, mely azt jelenti, hogy az adott pár normál együttlét mellett egy éven belül nem képes a gyermeknemzésre. Ez korántsem jelenti azt, hogy egyáltalán nem képesek rá, ugyanakkor a kivizsgálás ilyenkor már erősen indokolttá válik. A meddőség leggyakoribb kiváltó betegségei a PCOS az IR, valamint az endometriózis.

Ugyanakkor tény, hogy a meddőségek túlnyomó többségét egész egyszerűen az okozza, hogy a nők szervezete nincsen felkészülve, felkészítve arra, hogy képes legyen kihordani egy másik életet, hiszen ez hatalmas megterhelést jelent, ami komoly plusz tápanyagszükségletet generál. Ezt azonban a legtöbb esetben étkezésből fedezni a mai keretek között képtelenség.

A secunder meddőség kialakulásánál a tápanyaghiány még markánsabban van jelen – persze a terhesség során kialakuló, vagy azt követően jelentkező esetleges betegségek is előfordulnak. A tápanyaghiány létrejöttére itt rájátszik még az is, hogy a nő szervezete kimerül a terhesség során, így a második, harmadik baba már nem sikerül. Ez hatalmas lelki megterhelés is, arról a stresszről már nem is beszélve, amit a támogatások elvesztése, esetleges visszatérítése jelent.

Tápanyagpótlás

“Mind az elsődleges, mind a secunder meddőség esetében sokat segíthet az, ha megfelelő módon pótoljuk a hiányzó tápanyagokat – amit ma már a szakemberek jelentős része is ajánl” – mondja dr. Angyal Géza, a ratkotunde.hu szakértője.

A tápanyagok megfelelő pótlására a várandósvitaminok remek alternatívát jelentenek, de csak abban az esetben, ha azok összetevői megfelelően hasznosulnak a szervezetben. Ez nem olyan egyértelmű, mint elsőre hisszük. A biológiailag inaktív formájú kötések az anyagokban ugyanis hátráltató tényezők. Ezeket még aktívvá kell alakítania a testnek, és csak akkor képes hasznosítani. A folyamat során azonban igen nagy mennyiségben „vesznek el” az anyagok. Azok a készítmények, melyek eleve biológiailag aktív anyagokat tartalmaznak (pl.: cink-citrát, réz-glükonát) akár 80%-kal is jobban hasznosulhatnak.

Mindig más

Nagyon sokan elfelejtik, hogy a várandósság három trimeszterből áll, mely három fejlődési szakaszt fed le, és ezeknek a tápanyagigénye is eltér. A megfelelő tápanyagpótlásnak tehát az is alapfeltétele, hogy ezeket az eltérő igényeket képesek legyünk kiszolgálni. A megfelelő tápanyagpótlás sem képes minden esetben visszaadni a termékenységet. Ugyanakkor tény, hogy a betegségek gyógyulási idejét rövidíti, kezelését megkönnyíti, és olyan állapotra hozza a szervezetet, hogy a kór kiküszöbölése után a legtöbb esetben a fogantatásnak már nincsen semmilyen gátló tényezője a nő részéről

Forrás: https://napidoktor.hu/index