Mosom kezeidet!

,,El az asztaltól a koszos mancsokkal!” Gyakran így ripakodunk rá a gyerekre, hogy rászoktassuk az alapvető higiéniára. Mivel a kezünkkel folyamatosan összetapogatunk mindent, még akkor is koszos, ha a piszok a mi szemünk számára nem látható.

Éppen ezért fontos a rendszeres kézmosás, legfőképpen az étkezések előtt. Ez az alapvető higiénia, amelyhez már egészen fiatalon hozzá kell szoktatni a piciket, de vajon hogyan?

Nem lehet elég korán kezdeni!

A kisgyerek nem az utasításból tanul, hanem a magyarázatból, ezért mikor megkérjük valamire, mindig tegyük hozzá, hogy miért tegye meg! Ha még túl pici ahhoz, hogy önállóan cselekedjen, a szülőknek akkor is érdemes magyarázatot fűzni, miközben segítenek a csöppségnek, így amikor közösen elmennek kezet mosni, folyamatosan mondják, mit, miért csinálnak! Mivel a gyerekek rendkívül gyorsan tanulnak, ezek a mozdulatok könnyen a napi rutin részévé válnak.

Egy kis homok nem árt!

A bölcsődében és az óvodában folytatódik a tisztálkodási szokások csiszolása. A kézmosás a legalapvetőbb mind közül, és elengedhetetlen, hogy a gyerekek minél előbb megtanulják, hogy figyelmeztetés nélkül is mindig mossanak kezet. Az egész napos játék során folyton használják a mancsukat.

A homokvárépítés, gyurmázás és földön csúszkálás alatt rengeteg piszkot szednek össze. Szerencsére a szervezet immunrendszere elég erős ahhoz, hogy ha játék közben a szájukba veszik a kezüket, legyőzzék a bejutó kórokozókat, tehát nem kell percenként rohanni és kezet mosni!

kezmosas

Hogyan vegyük rá a gyerkőcöt?

A megfelelő nevelés és magyarázat hatására a kézmosás a napi rutin része lesz otthon és közösségben egyaránt. Persze mindig akad legalább egy gyerkőc, aki nehezen fogadja el, hogy nem ülünk asztalhoz koszos kézzel. Apró trükkökkel viszont a legmakacsabb lurkó is megérti, miért jók a tiszta mancsok.

Mutassunk példát!

A gyerekek a felnőttek viselkedését és cselekedeteit utánozzák, így nekik mindig jó példát kell mutatniuk! A kommentár itt sem árt: ,,Most apa elmegy, megmossa a kezét, mert koszos praclival nem szabad megfogni az ételt.” Buzdítsuk, hogy ő is tegye meg, így ha korábban tiltakozott is, könnyebben rávehető lesz!

A kis kedvenc is így csinálja!

Az egészen fiatal gyerkőcöknél a helyes magatartás megismertetése egyszerűbb, ha egy kedvenc játéka segítségével mutatjuk be, hogyan és mikor kell kezet mosni. Ezt a trükköt akkor is bevethetjük, ha makacskodna a fürdőszobában. Elég lesz csak annyi mondani: ,,Mit fog szólni Brumi maci, ha koszos kézzel mész ebédelni?”

Ne vigyük túlzásba!

Ahogy az élet szinte minden területén, a tisztálkodás és a kézmosás tekintetében is az arany középutat kell megtalálni! Főleg fiatalon, az erős immunrendszer kialakulásához szüksége van a szervezetnek, hogy találkozzon a kórokozókkal, éppen ezért kerülni kell a túlzott tisztaságot a gyerkőc közelében, ezzel ugyanis több kárt okozunk, mint hasznot!

Forrás: https://napidoktor.hu/


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.