Mit tesz a koffein a spermiummal?

Életünk mindennapi társa, sőt mozgatórugója a kávé. A benne lévő koffein hatásáról megoszlanak a vélemények. Mit tesz a spermiumokkal?

E nélkül az emberek többségének nem is kezdődhet a nap, sőt, a tízórai mellé is lecsúszik egy csésze, ebéd után, uzsonnához és esetleg még hazaérés után is. Azonban amennyire szeretjük a koffeint, akkora bajba is kerülhetünk miatta.

Most jó, vagy sem?

A koffeinnel kapcsolatban számtalan cikkben találkozhatunk a magasztalással, melyet a jótékony hatásai miatt meg is érdemel ez az anyag. Kedvezően hat a szénhidrát és a lipidanyagcserére, de a kardiovaszkuláris megbetegedések kockázatát is jelentősen képes csökkenteni. Egy bizonyos pontig.

Fotó: 123rf.com

A koffein esetében is igaz, hogy kis mennyiségben “gyógyszer”, nagy mennyiségben méreg. Több kutatás összesítésével a tudósok arra a következtetésre jutottak, hogy a nagy mennyiségű koffein bevitele sajnos erősen képes rontani a spermiumszámot. Ezt igazolja az a tény is, hogy azoknál a férfiaknál, akik rendszeresen és nagy mennyiségben fogyasztanak koffeint, a próbálkozástól a várandósság létrejöttéig eltelt idő lényegesen hosszabb, mint a koffeint csak mértékkel fogyasztók között.

Talán még nagyobb gond, hogy a túlzott koffein bevitele hatással van a spermiumok DNS-ére is, vagyis rontja a spermiumok minőségét, ezen keresztül pedig emeli a genetikai problémák, a koraszülés vagy a vetélés kialakulásának esélyét is!

Kevesebb kávé?

Könnyű lenne azt mondani, hogy igyunk kevesebb teát vagy kávét. A koffein ugyanis jelen van a kólatartalmú üdítőkben éppúgy, mint például a csokoládéban, vagy az energiaitalokban. Nyilván szerencsés, ha a tudatos koffeinbevitelt mérsékeljük, de sok esetben a spermiumok védelme is szükséges lehet.

Ezt megvalósítani az optimális tápanyagellátottsággal lehet. Egyszerű a dolog: ha optimális a szervezet tápanyagellátottsága, akkor nem csak a létszükségletű rendszerek tökéletes működésére fordít energiát, hanem a “másodlagos” fontosságúakra is, mint például a szaporodás.

“Az optimális tápanyagbevitel ideális esetben az étkezéssel történik – de sajnos mára messze kerültünk az ideális esettől. Az élelmiszerek beltartalmának jelentős csökkenése napjainkra jelentősen megnehezíti, hogy kizárólag étkezéssel fedezzük a tápanyagszükségletünket. Ezt bizonyítja az a tény is, hogy jelenleg minden negyedik ember valamilyen tápanyaghiányos állapottal küzd, és bizony többségük a fejlett nyugati civilizációk polgára” – mondja Ratkó Tünde.

Fotó: 123rf.com

A tápanyagok optimális bevitelében a jó férfivitamin is segíthet. Azért férfi, mert más mennyiségben igényli az egyes anyagok bevitelét az erősebbik nem szervezete, mint a nőké. Az pedig, hogy a vitamin tényleg jó legyen, két alaptételen áll: összetettség és hasznosulás

A komplexitás, vagyis az, hogy az adott készítmény lehetőleg minél több anyagot tartalmazzon azért fontos, mert az egyes anyagok segítik mások hasznosulását. A C-vitamin lényegesen jobban hasznosul vas jelenlétében, ahogyan a cink hasznosulása is optimálisabb réz jelenlétében.

A hasznosulás másik bástyája a szerves, biológiailag aktív kötési forma. Az anyagok kémiai kötései jó esetben biológiailag aktívak, vagyis a szervezet minimális energiabefektetéssel képes hasznosítani őket (a gyakorlatban ez többnyire -citrát és -glükonát kötési formákat jelent, pl.: cink-citrát, réz-glükonát). A komplexitás és a biológiailag aktív kötési formák lehetővé teszik, hogy a bevitt anyagok akár 80%-kal is jobban hasznosuljanak, ami hatalmas előny! Az optimális tápanyagellátottság mellett a mozgás is kiemelt jelentőségű. Segítségükkel ugyanis a környezeti hatások romboló ereje jó eséllyel kivédhető, valamint a rossz döntéseink – mint a túlzott koffeinbevitel – hatásai is csökkenthetőek.

A kávé ronthat a spermiumok minőségén – így árthat a születendő babának is!

Forrás: https://napidoktor.hu/index