Mit tegyünk, ha kismamaként kapjuk el az influenzát?

Az influenza talán az egyik legveszélyesebb betegség, amit a terhesség alatt elkaphatunk. Mivel várandósság alatt szinte semmilyen gyógyszer nem szedhető,  ezért a megelőzésére kell nagy hangsúlyt fektetni. Emellett azonban nem árt minél többet megtudni az influenza tüneteiről és a kezeléséről is.

Az állapotos nőnek nagyon vigyáznia kell magára. A vírus a légutak nyálkahártyáin hatol be, ott szaporodik, gyulladásos és mérgező jelenségeket okozva.

Azt már gyermekkorból tudhatjuk- mindenki esett már át influenza fertőzésen – hogy az influenza tünetei általában hirtelen jelentkeznek: hidegrázással, lázzal, fejfájással, gyengeség érzettel (kóros állapot, amely erős és hosszan tartó fáradtságban nyilvánul meg, gyakran kíséri fizikai és szellemi gyengeség), izom-és ízületi fájdalmakkal és tüsszögéssel folytatódik.

kismama-gyogyszerrel-620

 

Akut időszakban 3-5 napig tart, amelynek során a láz és a következő tünetek is megjelenhetnek:

  • a szemek könnyeznek
  • a bőr érintésre érzékenny
  • szemfájdalom
  • herpesz  a száj körül
  • száraz köhögés
  • gyengeség érzet
  • fejfájás
  • orrgyulladás, melyet bőséges váladékozás kísér
  • torokfájás
  • hörghurut és rekedtség

Előfordulhatnak még szív-és érrendszeri betegségek trachycardia formájában (rendellenes szívritmus gyorsulás testmozgás, érzelmek vagy szívbetegség következtében), hipotenzió (a vérnyomás normál értékek alá esése). A betegség kihatással lehet az emésztőrendszerre is – étvágytalanságot, hányingert, hányást és sárgásfehér lepedékes nyelvet okozva.

A fáradtság és a köhögés több napig is eltart a láz és az elesettség elmúlását követően.

Az infulenza szövődményei kismamáknál

Az influenza állapotos nők estében bizonyos komplikációkkal járhat. A leggyakoribbakat a baktériumflórához társítják, amely orrmelléküreg gyulladást, fülgyulladást és különösképpen hörghurutot okoz. Hasonlóképpen megemlíthetjük a gégegyulladást, a hörghurutot, tüdőgyulladást, szívizomgyulladást, meningoencephalitist (az agyhártya és az agyvelő gyulladása).

A születési rendellenességek előfordulását is növelheti a fertőzés. Ez különösen a terhesség első 3 hónapjában fordulhat elő.

Az influenza vírus nyálkahártyákra tett hatása elősegíti a különböző baktériumfertőzések megjelenését, amelyek közül a legveszélyesebb a stafilococcus. Az influenza súlyosbíthat bizonyos krónikus légúti betegségeket, szív- és veseelégtelenséget, májcirózist, vagy cukorbetegséget.

Megelőzési módok, és kezelés a kismamáknál

Időben fel kell készíteni a szervezetet a fertőzésekkel szembeni ellenállásra, még a hideg évszak érkezte előtt. Egészségesen kell étkezned, minél több vitamint, (főleg C és E vitamin) és ásványi anyagokat (főleg szelén és cink) vigyél be a szervezetedbe. Ne maradjon ki az étrendedből a fokhagyma sem, hiszen nagyon fontos szerepet játszik az influenza megelőzésében.
Sportolj naponta. Kerüld a zsúfolt helyeket és a betegekkel való érintkezést, különösen a járvány időszakban.
Óvakodj, amennyire csak lehet a fáradtságtól és a stressztől (különösen a terhesség alatt), merte ezek a tényezők hozzájárulnak az immunitás csökkenéséhez, és segítenek az influenza számára  megfelelő környezet kialakításában.

A hagyományos influenza kezelése otthon történik. Különítsd el magadat egy bemelegített, jól szellőztetett szobába, forró teával, gyümölcslével és általában sok folyadékkal.  Szintén javasolt egy vitaminokban és tápanyagokban gazdag étrend és általában a köhögéscsillapítók használata. A láz csillapítása csak orvos által javasolt szerekkel történjen, mert nem biztos, hogy a jól bevált lázcsillapító szedhető a várandósság ideje alatt.

Az influenza egyszerűbb típusa esetén nem alkalmaznak antibiotikumos kezelést. A súlyosabb esetekben viszont kórházi kezelés szükséges.

Forrás:


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.