Kövesd nyomon babád fejlődését már a pocakban!

Mobiltelefonos alkalmazás indult várandós kismamák számára a magzati élet fejlődésének nyomon követésére. A programot az Emberi Erőforrások Minisztériuma, valamint a Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet támogatta.

Az ingyenesen letölthető szoftver segítségével egyebek mellett életmódtippeket kaphatnak a kismamák a táplálkozástól az oltásokon át a szépségápolásig, de akár a hivatalos ügyeik intézésével kapcsolatban is tájékozódhatnak. Az alkalmazás letölthető mobiltelefonokra, de a www.edeskisbabam.hu oldalon is elérhető.

Az Édes Kisbabám elnevezésű alkalmazást elindító cég ügyvezetője, Fejérdy Zsófia arról beszélt, hogy az (1980 és 1995 között született) úgynevezett “Y generáció” az az új típusú nemzedék, amelynek tagjai napjainkban válnak szülővé.

„Az Y generáció tagjai azok, akik az információfogyasztás megváltozott kultúrája, azaz az innovatív kommunikációs eszközök és felületek használata miatt egyre kevesebb személyes kapcsolatot létesítenek, ezért készítettünk a kismamák számára bárhonnan elérhető szolgáltatást” – mondta Fejérdy Zsófia.

Az applikáció megálmodója hozzátette azt is, hogy az alkalmazás már a fogantatás után “megfogja az édesanya kezét”, és hasznos információival, interaktív felületeivel a várandósságtól a születésig, majd később egészen a kisgyermek egyéves koráig kíséri, segíti, támogatja a családot. Legfőbb előnye, hogy mindig kéznél van, és tematizált olvasnivalóit elismert szakértők, orvosok és szülésznők, dietetikusok írták – fűzte hozzá.

 

Forrás: