Halál szülés után – miért nőtt meg az esetek száma? – 2. rész

Több megrázó eset gondolkodtatta el az embereket az Egyesült Államokat a közelmúltban. Nem egy édesanya hunyt el pár nappal gyermeke születését követően – fejfájásra, hátfájásra panaszkodott, végül annyira rosszul lett, hogy a kórházban nem tudtak segíteni rajta. De miért?

Az elmúlt időszakban több megdöbbentő anyai halálesetre kapta fel a fejét Amerika – melyeknek kezdetben semmiféle előjele nem volt. Egyike a szinte horrorisztikus szülés utáni haláleseteknek annak a dallasi nőnek a tragédiája,  aki 3 nappal a második gyermeke születését követően halt meg.

Cikkünk első felében arról esett szó, hogy 2016-ban majdnem 29 szülés utáni haláleset történt minden 100 ezer szülésre az Egyesült Államokban, amely messze nem lenne indokolt, tekintve az ország gazdasági helyzetét. A legmagasabb az afro-amerikai nők halálozási aránya, akik 3-4-szer akkora valószínűséggel halnak meg babaváráshoz kapcsolódó problémák miatt, mint a fehér bőrűek. S mindez kevésbé magyarázható azzal, hogy szegényebbek, vagy kevésbé jutnak időben orvosi ellátáshoz. Megerősítést nyert ugyanis, hogy akkor is nagyobb veszélyben vannak, ha magasan képzettek és jól keresnek.

Mindez nagyon szomorú és zavarbaejtő” – mondta Louis Judette orvos, a Dél-Floridai Tampa egyetemének anyai-magzati egészségspecialistája. – “S a legjelentősebb példája a nők egészsége közötti egyenlőtlenségnek.”

A szakember szerint, ha a statisztikákat nézzük, az 1900-as évek elején is megvolt ez az egyenlőtlenség a fekete- és fehérbőrű nők között, s most, 100 évvel később sem sokat változott a helyzet. A kutatók világszerte igyekeznek rájönni az okokra: vajon miért jellemzőbb a szülés utáni haláleset az afro-amerikai anyák esetében.

Mindez nagyon összetett, számos dolog szerepet játszhat benne” – hangsúlyozta dr. Judette.

Tanulmányok mutatták ki például, hogy a feketebőrű nőknél nem jellemző az orvosi ellátás igénybevétele terhességük korai szakaszában. Ha pedig orvoshoz fordulnak, nagyobb valószínűséggel teszik ezt alacsonyabb minőséget képviselő intézményekben. Mindez növeli a súlyos komplikációk esélyét szülés után. A minőségi orvosi ellátás hiánya tehető felelőssé a faji különbségek 50 százalékánál, ha az anyák szülés során bekövetkezett, súlyos sérüléseit számolják, egy 2016-ban megjelent tanulmány szerint.

Ám itt vannak a kulturális hiedelmek is. Az Egyesült Államokban ma is sok afro-amerikai bizalmatlan az egészségügyi rendszerrel szemben. A feketebőrű nők közül akad, aki elutasít bizonyos vizsgálatokat, mert fél. Tudatos vagy tudattalan elfogultság miatt azonban egyes vizsgálatokat már fel sem ajánlanak nekik a dolgozók. Nemcsak egyetlen okot lehet tehát említeni.

Texas különösen érdekes

Az amerikai Texas államból 2015-ösek a legutóbb elérhető statisztikák, s meglehetősen lehangolóak: 100 ezer babavárásból 95 szülés utáni halálesetet regisztráltak a feketebőrű anyák körében, összehasonlítva a fehérbőrűeknél regisztrált 36-al. A texasi afro-amerikai nőknek tehát nagyobb az esélyük a terhességgel összefüggő elhalálozásra, mint a panamai, dominikai vagy jamaicaiaknak, a CDC adatai alapján.

Ebben az államban az anyák elhalálozásának aránya megduplázódott 2011 és 2013 között, s ez ritkán volt természeti katasztrófának, háborúnak vagy komoly gazdasági problémáknak köszönhető. A szakemberek által készített tanulmányok nagy felháborodást váltottak ki Texasban, több száz cikk jelent meg, mely követeli a helyzet javítását.

Ennek hatására a texasi kormányzat egészségügyi szolgálata saját elemzést is készített – hasonló eredményre jutottak -, s szakértőkkel kezdték kivizsgáltatni a szülés utáni halálesetek körülményeit. A munkacsoport mandátumát 2023-is meg is hosszabbították s több pénzt bocsátottak rendelkezésükre. Új programokat hoztak létre, hogy a nők egészsége felől megbizonyosodjanak, még mielőtt terhesek lesznek – ugyanis számos szülés utáni halálesetnél játszott szerepet krónikus betegség, mint például elhízás, diabétesz és magas vérnyomás.

A szakemberek abban bíznak, hogy mindez kellő információt nyújt számukra azt illetően, miért nőtt meg ennyire a halálesetek száma.

Forrás: https://napidoktor.hu/index.php


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.