Fagyasztott petefészekkel a késői gyermekvállalásért

Tovább élhetnek és nagyobb eséllyel vállalhatnak később gyermeket a petefészek-átültetésen átesett nők, jelentették a kutatók.

A kijelentést egy olyan, egereken végzett kutatás eredményei alapján tették, melynek során nemcsak a termékenység tért vissza, de több mint 40 %-kal nőtt az élettartam is. A kezelt állatok mozgása is gyorsabbá vált, érdeklődést, párosodtak, sőt, utódoknak is életet adtak.

Dr. Noriko Kagawa kutató az alábbiakat adta tovább a római szakértőknek: A termékenységmegőrző eljárás egérkísérletben tapasztalt, teljesen váratlan előnyök arra utalnak, hogy a nők általános élettartamát meg lehetne hosszabbítani egy hasonló módszerrel.

méh

Végeztek már hasonló átültetéseket, de általában a beteg saját petefészkét vették ki, majd ültették vissza, hogy a daganatkezelések során megőrizhessék a termékenységüket. Sikerült is teherbe esniük, négy esetben pedig a beteg szövettanilag kompatibilis szervet kapott, például az ikertestvérétől. Eddig azonban arra nem volt bizonyíték, hogy ez meghosszabbítaná az életet. Dr Kagawa, a tokiói Kato Női Klinikáról elmondta: Azoknak a nőknek, akiknek fiatalon kivették és lefagyasztották a petefészkét, visszaültethetik azt egy későbbi életkorban. Általános esetben ezt egyszerűen azért tesszük, hogy megőrizzük a termékenységüket, vagy meghosszabbítsuk a reproduktív korszakukat. Az egérkísérletek azonban arra utalnak, hogy ez javíthat az általános élettartamon is.

Stuart Lavery nőgyógyász konzultáló orvos a tanulmányt nagyon érdekesnek találta, de aggasztja, hogy a kutatók nem tudták megmagyarázni, miért nőtt meg az élettartam. Így nyilatkozott a Metronak: Túl korai lenne kijelenteni, hogy ez reményt adhat a nőknek a hosszabb életre. Sokkal több kutatásra van szükség, hogy kiderüljön, van-e lehetőség a terápiás alkalmazásra.

Dr. Allan Pacey, a Brit Termékenységi Társaságtól elmondta, hogy a tanulmányban tapasztalt kedvező hatások nagy része a hormonpótlással függ össze, mely növeli az ösztrogénszintet. Szerintem a petefészek-átültetés kockázatos, költséges és körülményes módja lenne, hogy a hormonpótló terápiához hasonló hatást érjenek el.

Forrás:


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.