Erősen pusztít légszennyezettség a terhes nők és a csecsemők szervezetélben is!

Rég tudjuk – a koronavírus pusztítása után pedig még egyértelműbbé vált – hogy a légszennyezettség komoly hatással van a szervezetünkre, évekkel rövidítheti meg az életünket.

Ez utóbbi kifejezés az oka, hogy sokszor azt hisszük, ez igazán “csak” az idősekre és a betegekre igaz, holott ez nem így van. Sajnos kapcsolat áll fent a légszennyezettség és a terhességi problémák kialakulása, valamint a csecsemőhalálozás között is.

A témában dr. Angyal Géza szülész-nőgyógyász főorvos, a ratkotunde.hu szakértője van a segítségünkre.

Problémák

Testünk működésének, az életünknek az egyik alapfeltétele az oxigén felvétele a levegőből. Csakhogy a légzéssel nem csak egy fajta gáz kerül a tüdőnkbe, hanem nagyon sok féle anyag, köztük olyan is, melyek megterhelik a szervezet, és olyanok is, melyek mérgezik azt. Ez pedig minden egyes lény esetében igaz, aki csak levegőt vesz, legyen akár idős, fiatal, beteg vagy egészséges.

Hogy a légszennyezettség pontosan hogyan is hat a testre azt nagyon hosszú lenne leírni, hiszen más problémákat okoz a túlzottan maga co2 koncentráció, mást a szálló por koncentrációja, és megint más a különböző gázok mennyisége a levegőben. Összességében azonban tény, hogy rombolóan hatnak a szervezetre, mely így sajnos extra tápanyag és energiafelhasználással működik.

Ez különösen problémás akkor, ha szervezet tápanyagellátottsága rossz, vagy éppen olyan állapotban van, hogy extra igény jelentkezik. Érthetőbben: a légszennyezettség elleni védekezése a testnek az idősekre a betegekre, a terhes nőkre és a csecsemőkre van nagyobb hatással (ez nem azt jelenti, hogy az egészséges emberekre semmilyen hatással nincs, csupán azt, hogy a problémák jelentkezését a testük egyelőre képes volt kiküszöbölni).

Tragédiák

Mára tudjuk, hogy a szennyezettebb levegő hajlamosabbá tesz minket a felső légúti betegségekkel való fertőződésre. Ezen felül azonban hatására a kismamákban nagyobb eséllyel alakulnak ki a leggyakoribb terhességi problémák, mint például a toxaemia, és sajnos nagyobb eséllyel jelentkezik a koraszülés és a vetélés is.

“A csecsemők esetében egy angol tanulmány arra is rámutatott, hogy a magasabb co2 koncentráció sajnos összefügg a csecsemőhalálozással is. Ez főleg abban az esetben igaz, ha már a terhesség során is fent állt a gond, hiszen így a picik tüdője sokszor nem elég fejlett a születéskor” – mondja dr. Angyal Géza, a ratkotunde.hu szakértője.

Fotó: 123rf.com

Ennyi?

Ez azt jelentené, hogy akkor a városok lakói számára ezt a tényt el kell fogadni? Szerencsére nem. Azon túl, hogy küzdhetünk a levegő tisztaságáért a növényzet kiterjesztésével, a kipufogógázok elleni fellépéssel és a városok szélcsatornáinak megtisztításával a testünket is felkészíthetjük az extra igénybevételre.

A terhesség alapvetően kihívást jelent a szervezetnek, hát még ha a nagy fokú környezeti romboló hatásokkal is szembe kell nézni. Minden működés, minden védekezés alapja a szervezetben a tápanyagellátottság, vagyis ahhoz, hogy nagyobb biztonságban lehessünk, ezen kell javítani. Ennek alapja a kiegyensúlyozott étkezés és a mozgás, de ez sokszor már kevés a fellépő hatások ellen.

A várandósok esetében ma már a szakemberek döntő többsége a várandósvitamin szedését is javasolja. Ahhoz azonban, hogy a bevitt anyagok a megfelelő módon hasznosuljanak is két kitételnek meg kell felelniük:

Szerves, biológiailag aktív formában kell jelen lenniük a készítményben. Ez praktikusan -citrát és -glükonát kötéseket jelent (cin-citrát, réz-glükonát), melyek hasznosulása akár 80%-kal is jobb szervetlen kötésű társaikénál.

Komplex készítményt válasszunk, mivel az egyes anyagok segítik mások hasznosulását. Például a C-vitamin lényegesen jobban hasznosul vas jelenlétében – ami persze fordítva is igaz -, vagy éppen a cink a réz jelenlétében. Ez a két megállapítás igazából minden vitaminkészítmény esetélben igaz! A várandósvitaminoknál még egy fontos kitétel van, amit érdemes szem előtt tartani, ez pedig a tagoltság:

Az eltérő trimesztereknek az igényrendszere is eltér. Más összetételben és arányban igényli a szervezet a tápanyagokat az első, a második, vagy akár a harmadik trimeszter ideje alatt. Vagyis az igazán jó várandósvitamin ezt az igényrendszert a lehető legtökéletesebben elégíti ki.

Forrás: https://napidoktor.hu/index


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.