Elektronikai eszköz a hálóban? – A férfi termékenysége láthatja kárát!

Egy régi bölcsesség szerint jobb, ha a hálószobán kívül tartjuk a televíziót és a telefont is, mert jobban fogunk aludni. De ennek a régi bölcsességnek is az lett a sorsa, ami a legtöbbnek: elévült.

Hiszen mára már szinte minden hálószobában van elektronikai eszköz. Pedig egy részüknek nagyon nem ott lenne a helye, már persze abban az esetben, ha szeretnénk megőrizni a férfiak termékenységét.

A témában Ratkó Tünde szülésznő, termékenységi szakember van a segítségünkre.

Elektronika a hálóban

Mára már szinte minden hálószobában megjelent az elektronika. A tévé is alapkelléknek számít, bár ebben az esetben szerencsére igen sokan kikerülik az eszközt. A televízió ugyanis a pihentető alvás ellensége, bár ezzel sokan vitatkoznak. Elektronikai eszköz azonban ezen kívül is szép számmal lehet jelen a hálóban.

Ott vannak a laptopok, amiken a haza hozott munkát fejezzük be esténként, esetleg sorozatokat, filmek nézünk rajta. De ha még a laptop sincs ott, akkor is számolni kell a mobilokkal. És ha mobil, akkor a lefekvés előtti nyomogatás is garantálható, csak egy kis közösségi média, csak egy kis játék, vagy szörfölés a neten. Az hagyján, hogy a nyomogatás sokszor késő éjjelig tart, és emiatt kialvatlanok leszünk másnap, de most már az is tény, hogy roncsolja a spermiumokat!

Kapcsolat

Assuta Orvosi Központ Alvási és Fáradtsági Intézetében, Tel-Avivban sikerült kimutatni az összefüggést. Ennek értelmében kiderült, hogy azok a férfiak, akik az elalvás előtt rövid hullámhosszú fénynek teszik ki magukat – telefon, laptop, más világító elektronikai kütyü – sajnos a spermiumaik mozgékonyságán és minőségén is jelentősen rontanak.

A mozgékonyság megtartása a megtermékenyítés valószínűségének növelése miatt fontos, míg a minőség magas szinten tartása azért, mert a rossz minőségű spermiumok jelentősen megnövelik a vetélés, koraszülés, illetve a genetikai betegségek kialakulásának kockázatát.

“De sajnos azzal is számolni kell, hogy nem a rövid hullámhosszú fény az egyetlen környezeti hatás, mely rombolja a férfi termékenységet. A kemikáliák, az élelmiszerek beltartalmának csökkenése, a szmog, a stressz és még számos másik tényező játszik közre abban, hogy tendenciálisan és sajnos drasztikusan csökken az iparosodott és a nyugati országokban” – mondja Ratkó Tünde.

Fotó: 123rf.com

Kompenzáció

Elsősorban az egészséges életmód és a mozgás az, ami sokat javíthat a helyzeten, illetve természetesen az, ha lefekvés előtt 2 órával az elektronikai eszközöket sem bolygatjuk már. De minden erőfeszítésünk is kevés lehet, hiszen a tápanyagok pótlása ma már nem olyan egyszerű – nem véletlen, hogy tápanyaghiányos állapottal küzd a világ népességének negyede!

A pótlás ezért sokszor külső segítség, táplálékkiegésztő formájában valósul meg. A férfiak esetében ez a férfivitamin lehet. De akárcsak a hölgyek esetében a női vitamin, vagy akár a várandósvitamin esetében, itt sem mindegy, hogy milyen kötési formájú anyagokat tartalmaz a készítmény, és persze az sem, hogy mennyit!

Mindenképpen keressük a szerves, biológiailag aktív kötéssel rendelkező anyagokat a készítményben, és persze minél többet. Ezek a kötések praktikusan a -citrát és -glükonát formák, melyeknél a hasznosulás akár 80%-kal is javul! Emellett a komplexitáson is nagy hangsúly van, hiszen az egyes anyagok segítik mások hasznosulását – mint a C-vitamin és a vas vagy a cink és a réz kapcsolatában is.

 

Forrás: https://napidoktor.hu/index