Egyszerű teszt segíthet a szexuális problémákon

Kutatások bizonyítják, hogy a korai magömléssel érintett férfiak közül azok, akik nem konzultáltak orvossal problémájukkal kapcsolatban, 52,2% nyilatkozta azt, nem merült fel benne a korai magömlés lehetősége. Sokan azt sem tudják, hogy mi a korai magömlés. Éppen ezért tartotta fontosnak a Magyar Szexuális Medicina Társaság, hogy a Tiéd a kontroll elnevezésű kampányhoz kapcsolódó honlapjukon (www.tiedakontroll.hu) egy teszt kitöltésével segítsék azokat a férfiakat, akik nem tudják eldönteni, érintettek-e a férfiak legaluldiagnosztizáltabb és leginkább alulkezelt szexuális diszfunkciójában, a korai magömlésben.

Hogy a férfi egy szexuális együttlét alatt mennyi idő alatt jut el a csúcsra egyénfüggő, helyzetfüggő, és semmiképpen sem egy egzakt, percekben mérhető, meghatározott idő. A korai magömlést számtalan módon lehet definiálni, éppen emiatt az orvosok is tartózkodnak attól, hogy pontosan percben határozzák meg, adott időn belül való kielégülése a férfinak már ebbe a kategóriába esik-e. A férfiak – sokszor a pornófilmek hatására – nincsenek vele tisztában, az első behatolástól számítva hány percig bírja egy átlagos férfi az aktust, mielőtt kielégül. Létezik egy teszt, mely orientálhatja azokat, akik úgy érzik, érintettek a korai magömlésben. A www.tiedakontroll.hu oldalon névtelenül kitölthető, a kiértékelése pedig azonnal megtörténik.

A Mentális Betegségek Diagnosztikai és Statisztikai Kézikönyve, a DSM-V meghatározása szerint akkor beszélünk korai magömlésről, amikor a magömlés állandóan vagy visszatérően, minimális szexuális ingerlés hatására behatolás előtt, közben, vagy röviddel utána következik be, még mielőtt az a férfi szándékában állna. A kulcs tehát nem az időben keresendő. Nem csak arról van szó ugyanis, hogy hány percig bírja egy férfi. A hangsúly inkább a kontrollon van, a korai magömlésben szenvedő férfiak 95%-a az ejakuláció „nagyon gyenge” vagy „gyenge” kontrolljáról számoltak be.

A férfiak gyakran nem hajlandóak megbeszélni tüneteiket orvosukkal, miután úgy hiszik, hogy nem létezik ígéretes kezelési mód állapotukra.

ferfi

Melyek lehetnek azok a kérdések, amikre ha őszintén válaszol egy férfi, akkor gyorsan választ kaphat arra, szükséges-e problémájával orvoshoz fordulnia? Hogy mennyire nehéz a magömlés késleltetése, vagy hogy hányszor fordul elő, hogy előbb van magömlése a férfinak, mint ahogy azt szeretné, mind-mind árulkodnak arról, érintett-e az adott férfi a témával kapcsolatban. Ha nagyon kicsi ingerlés hatására is bekövetkezik az ejakuláció, ha a férfi csalódottnak érzi magát, ha előbb van magömlése, mint ahogy azt szeretné, illetve ha aggasztja őt, hogy a magömlésig eltelt idő alatt nem biztos benne, hogy partnerét sikerült kielégíteni, akkor lehet gyanakodni és bizony szakértő orvos segítségét kérni. A www.tiedakontroll.hu oldalon található teszt azoknak is segít eligazodni, akik eddig szégyenérzetből, vagy esetleges a szükséges információk hiánya miatt mostanáig nem foglalkoztak problémájukkal.

A Tiéd a kontroll kampány az Európai Szexuális Medicina Társaság szakmai támogatását is élvezi. Hartmut Porst, a Bonni Egyetem urológia docense, az Európai Szexuális Medicina Társaság elnöke és a Nemzetközi Szexuális Medicina Társaság standard bizottságának elnöke hangsúlyozza:

„A korai magömlésben érintett betegek sokszor nem keresik a szakszerű segítséget a várható szociális stigmatizáció miatt, vagy mert a beteg rendkívüli módon zavarban van állapotával kapcsolatban, esetleg hiányosak az ismeretei a kezelési módokat illetően. Sok férfi nincs tisztában vele, hogy a korai magömlés egy egészségügyi állapot, nem feltétlenül múló, lelki eredetre vezethető vissza. Sajnos sok szakember a korai magömlést még mindig inkább egy életmódbeli kérdésnek, nem pedig egészségügyi problémának tartja, mely nagyban befolyásolja a férfi önértékelését és kapcsolatait.”

A www.tiedakontroll.hu oldalon minden információ megtalálható a korai magömléssel kapcsolatban. A kampányban résztvevő orvosok remélik, minél többen értesülnek arról, hogy a probléma kezelhető.

Forrás:


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.