Autizmust okozhat a várandósság korai szakaszában jelentkező vérszegénység

A várandósság velejárói közt szerepelhet a fáradság is. Erre sokan csak legyintenek, hiszen a terhesség alatt a legtöbb nő fáradt. Csakhogy hátterében tápanyaghiány, egészen pontosan vashiány is állhat, mely egy friss kutatás szerint összefüggésbe hozható az autizmus, az ADHD és a szellemi fogyatékosság kialakulásával is.

A témában dr. Angyal Géza szülész-nőgyógyász főorvos, a ratkotunde.hu szakértője van a segítségünkre.

Fáradékonyság

Nagyon sok kismama érez fáradságot a terhessége kezdeti szakaszában. Ez nem furcsa, vagy különleges, de azért érdemes rá odafigyelni. Szerencsére hazánkban a kismamák vizsgálata rendszeres, ennek ellenére a magzat érdekében figyelmet kell fordítani az apróságnak tűnő dolgokra is.

A fáradság ugyanis adódhat vérszegénységből, mely jelentkezhet a terhesség első trimeszterében is. Ebben az esetben vashiányos vérszegénységről beszélhetünk, mely tulajdonképpen azt jelenti, hogy a vér nem tud megfelelő mennyiségben oxigént szállítani. Ez pedig hatással lehet a magzatra is.

Svéd kutatók összefüggést mutattak ki a terhesség korai szakaszában jelentkező vashiányos vérszegénység, valamint a gyerekeknél később jelentkező autizmus, az ADHD valamint az értelmi fogyatékosság között.

Vashiány

„A vashiány egy kicsit sem szokatlan jelenség, tekintve, hogy a vas igazán jól csak az állati eredetű táplálékból szívódik fel – dacára annak, hogy a spenótnak messze sokszor magasabb a vastartalma, mint az állati eredetű táplálékoknak. A vas elengedhetetlen alkotóeleme a hemoglobin nevű fehérjének. Ez az anyag adja a vörösvértestek színét, de ennél sokkal fontosabb, hogy ehhez a fehérjéhez képes kötődni az oxigén is. A vas hiányában a hemoglobin mennyisége csökken, vagyis a test oxigénellátottsága is alacsonyabb lesz. Ez különösen veszélyes lehet akkor, amikor a nő egy magzatot hord a szíve alatt” – mondja dr. Angyal Géza, a ratkotunde.hu szakértője.

A várandósság során a vashiányos vérszegénység gyakran jelenik meg az utolsó trimeszterben, hiszen ekkor a magzat ugrásszerű növekedésnek indul, de ebben a szakaszban már nem okoz gondot a baba fejlődését tekintve – legalábbis ebből a szempontból.

Vaspótlás

A vas pótlásánál is kiemelt jelentőségű, hogy milyen kötési formában jut be a szervezetbe. Ma már kizárólag étkezéssel csak nagyon nehezen fedezhető a megnövekedett tápanyagigény, így a kismamák a szakemberek javaslatára vitaminkészítményt szednek. Az anyagok esetében – így természetesen a vasnál is – fontos, hogy megfelelő kötési formában jussanak be a szervezetbe. Ha az anyagok biológiailag aktív, szerves kötéssel vannak jelen a készítményben (pl: citrát, glükonát – a vas esetében vas-glükonát), akkor hasznosulásuk akár 80%-kal is jobb lehet. A vas felszívódását pedig jelentősen elősegíti a C-vitamin, így a kiválasztott készítmény lehetőleg ezt is tartalmazza.

A másik fontos szempont a vas, és más tápanyagok pótlása esetében is a megfelelő tagoltság. Az eltérő trimesztereknek ugyanis eltérő tápanyagigénye van, tekintve, hogy a baba fejlődése sem azonos minden időszakban. Tehát a vitaminkészítménynek is igazodnia kell a terhesség 3 trimeszteréhez, és azokat a megfelelő módon kell kiszolgálnia.

Forrás: https://napidoktor.hu/index