A spermaszám csökkenése nem feltétlenül betegség jele

A spremaszám csökkenése, vagy éppen a sperma minőségének romlása ma már sajnos messze nem mondható ritka jelenségnek. A meddő párok esetében azzal szembesülhetünk, hogy több, mint 50%-ban, vagyis az esetek több, mint felében a férfi oldalán keresendő a meddőség oka.

A meddőség azonban sok esetben egyszerűen orvosolható, mert hátterében semmilyen kóros eltérés nem áll. A témában Ratkó Tünde szülésznő van a segítségünkre.

Sok férfi félreértelmezi a spermiogramm eredményét. Úgy gondolják, jól vannak, nem betegek, adott esetben még csak nem is dohányoznak, kávéznak, kerülik az alkoholt, és a stressz sem jellemző rájuk, akkor mégis mitől lenne rossz az érték. Arra a következtetésre jutnak, hogy az orvos téved, csak pillanatnyi helyzetről van szó, annyi is elég, amennyi van, stb. a lényeg, hogy egyáltalán nem hajlandóak foglalkozni a problémával, hiszen ők jól vannak!

A félreértés abból adódik, hogy a sperma minőségi és mennyiségi eltéréseit betegségnek értelemzik a férfiak, valami olyasminek, ami a szervezetük gyengeségét, az ő férfiasságuknak a csökkenését mutatja. Pedig ez nem így van. A rossz spermiogramm eredmény az esetek többségében nem betegség eredménye, és még csak véletlenül sem érinti a férfiak férfias voltát.

Fotó: 123rf.com

Mi okozhat eltérést, ha nem vagyok beteg?

Amennyiben a rossz eredmény hátterében sem genetikai, sem más betegség nem áll, akkor egyszerűen arról van szó, hogy nem megfelelő a szervezet tápanyagellátottsága. Ez kiemelten fontos abban az esetben, ha olyan sejtek képzéséről van szó, melyek az adott ember genetikai kódját hivatottak átörökíteni. Ha ugyanis nem megfelelő mennyiségben áll rendelkezésre a tápanyag, akkor a kód sérülhet, és a spermaszám is csökkenhet. Utóbbi a megtermékenyítést nehezíti, vagy lehetetleníti el, míg előbbi a genetikai betegségek megjelenési arány emeli meg jelentősen – mondja Ratkó Tünde.

A megoldás ma már nem csak az étkezésben és a mozgásban keresendő. Hiába figyelünk arra, hogy egészségesebben együnk, ha az élelmiszerek messze nem tartalmaznak annyi tápanyagot, mint 50 éve. Nem véletlen, hogy a hölgyeknek ma már a szakemberek többsége javasolja a várandósvitamint, hiszen az ő szervezetük sem képes jól fedezni a fellépő extra szükségletet. A férfiak esetében is a kialakult probléma extra vitamin, nyomelem és ásványi anyag bevitelt igényel, amihez jó alternatívát jelentenek a számukra előállított készítmények.

Az emberekre jellemző, hogy ha elkezdenek szedni valamit, attól azonnal várnak javulást. A spermaszám és minőség javítása terén ez azonban nem megy ilyen gyorsan. A spermatogenezis,  vagyis a spermaképzés folyamata egy 74 napos ciklus, vagyis szedjen a férfi bármit, hogy javuljon a termékenysége, ennyi időre minimum szüksége lesz ahhoz, hogy a változásokat is érzékelhesse a spermiogarmmon.

Forrás: Napidoktor.hu


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.