A rovarirtók megmenti a termést, de tönkre teszik a férfiakat

Tudjuk, hiszen ma már a csapból is az folyik, hogy mennyire fontos a kiegyensúlyozott táplálkozás és a mozgás. Nem csak azért, mert az egészségünkre komoly hatással lehet, hanem többek közt azért is, mert a spermiumok termelésére is befolyást gyakorol.

A témában Ratkó Tünde szülésznő, termékenységi szakember van a segítségünkre.

Együnk, de mit?

Tény, hogy az utóbbi 50 évben a férfiak spermiumszáma 50%-kal csökkent, ami drasztikusan nagy esés. Ebbe belejátszik a stressz, mely egyre csak fokozódik a világunkban, és persze egy sor olyan betegség is, melyek a táplálkozás nem megfelelő volta miatt alakulnak ki. De vajon lehet-e megfelelően táplálkozni?

Nos, mindenképpen fontos a kiegyensúlyozott és változatos táplálkozás, hiszen ez az egyik alapja a megfelelő tápanyagbevitelnek. De sajnos ez ma már nem ilyen egyszerű. Mindenképpen említést érdemel a tömegtermelésnek és vegyszerezésnek köszönhető beltartalmi visszaesés. Ez azt jelenti, hogy például egy átlag paradicsom ma már messze nem tartalmaz annyi tápanyagot, mint mondjuk 50 éve. De a vegyszerezést külön is érdemes kiemelni!

Peszticidek

Sajnos bizonyított tény, hogy sok rovarirtó szer, melyeket permetezéssel az élelmiszernövényekre is kijuttatunk, komoly károkat képes okozni az emberi szervezetben is. Ilyenek a peszticidek is, melyekről a tudósok már megállapították, hogy a kisfiúk esetében a pubertást siettetik, növelik a tesztoszteron termelést. A felnőtt férfiak esetében pedig jelentősen, akár a felére is csökkenthetik a spermiumok számát. A fent említett adatokkal együtt ez pedig már igencsak rossz hír.

A peszticidek, és a hasonló szerek az élelmiszerek felületén is jelen vannak, sokszor sajnos még az alapos mosás sem képes eltávolítani azokat. És azzal is tisztában kell lenni, hogy a bio élelmiszerek messze nem azt jelentik, hogy egyáltalán nem találkoztak vegyszerekkel, csupán azt, hogy sokkal erősebb szabályozás vonatkozik az ezzel a névvel illetett élelmiszerekre. A vegyszerezés azonban a tömegtermelés esetében kiiktathatatlan részlet.

Támogatás

Amellett, hogy mindent alaposan megmosunk, és igyekszünk valóban egészségesen táplálkozni, ma már sokszor szükség van a külső támogatásra is, főleg akkor, ha családot szeretnénk alapítani. A spermaszám növelése, illetve minőségének biztosítása a legtöbb esetben a megfelelő tápanyagellátottsággal megoldható” – mondja Ratkó Tünde.

A vitaminkészítménnyel bevitt tápanyagok zöme azonban biológiailag inaktív, vagyis a felszívódásuk, hasznosulásuk siralmasan alacsony. Ezeket az anyagokat a testnek még át kell formálnia, aktív formára kell hoznia, ami energiaigényes, és sok bevitt anyag elvész közben. Ha azonban biológiailag aktív anyagokkal dolgoznuk – mint a citrátok és a glükonátok – akkor elérhetjük, hogy a bevitt anyagok akár 80%-kal is jobban hasznosuljanak. Tehát mindenképpen olyan készítményt keressünk, melyben az anyagok ilyen kötésekkel szerepelnek (pl.: cink-citrát, réz-glükonát).

Miért fontos?

A tápanyagpótlás kiemelt jelentőségű, hiszen a vitaminok, nyomelemek és ásványi anyagok a test építőkövei. A stressz, a vegyszerek és sok más környezeti ártalom jóval nagyobb energiabefektetést követel meg a szervezettől, hogy a negatív hatásokat kiküszöbölje. Ehhez pedig sokkal több tápanyag is kell. Hogy miért nem érezzük akkor mégis, hogy legyengültünk? Mert a szervezet első körben az olyan funkciókat “rontja” le, vagyis azoktól vonja el a tápanyagokat, melyek nem létfontosságúak, és a reprodukció bizony ezek közé tartozik.

Forrás: https://napidoktor.hu/index