A posztpartum vérzés felel minden 10. anyai halálért – Pedig elkerülhető lenne

A terhességgel kapcsolatos halálesetek száma világszerte még most is igen magas, ami már önmagában is elkeserítő tény, de az, hogy minden tizedik ilyen haláleset posztpartum vérzés miatt következik be, az talán még szomorúbb. Hiszen a posztpartum, vagyis a szülést követő vérzés jó eséllyel megelőzhető lenne.

Posztpartum vérzés

A poasztpartum, vagy szülés utáni vérzés egy ismert kórkép, mely sajnos az anyai halálozások jelentős hányadáért tehető felelőssé. A vérzés jelentkezhet a szülést követő 24 órán belül, ekkor primer, vagy akár a szülést követő 6 naban, ebben az esetben secunder posztpartum vérzésről beszélhetünk.

A vérzés mértéke egy kicsit pontosabb magyarázatra szorul. A szülés során ugyanis a vérzés természetes folyamat. Átlagosan mintegy 300-500 ml vérvesztés tekinthető normálisnak. Azonban az, hogy mekkora vérveszteség jelent gondot az egyes egyéneknél eltérő lehet, így azt tekintjük posztpartum vérzésnek, mely az édesanya hemodinamikai egyensúlyát veszélyezteti. Posztpartum vérzés kialakulhat sajnos akár hetekkel a szülés után is, ám ez ritka, és speciális betegség áll a hátterében.

Miért?

A vérzés okozója lehet vérzékenység, mely veleszületett tényező, vagy szerzett betegség következtében is kialakulhat, de több más kórkép is kiválthatja. Nem véletlen, hogy a terhes nőket olyan átfogóan vizsgálják a várandósságuk ideje alatt. Azonban sajnos sok esetben a vérzést a szervezet “gyengesége”, a nem megfelelő tápanyagellátottság miatt a várandósságban kimerült szervezet problémája okozza” – mondja dr. Angyal Géza szülész-nőgyógyász főorvos, a ratkotunde.hu szakértője.

terhes

Fotó: 123rf.com

És éppen itt van az a tényező, ami miatt szomorú, hogy az anyai halálozások minden 10. tragédiájáért ez a kórkép a felelős, hiszen a megfelelő tápanyagellátottsággal, a kiegyensúlyozott étkezéssel és persze a mozgással ez a legtöbb esetben elkerülhető lenne.

Nem teszünk eleget?

Hogy mennyit teszünk a születendő babánk egészsége érdekében? Mindent! Egészségesen étkezünk, és a megfelelő terhestornákra, kismamajógára járunk, kocogunk, sétálunk. Az egészségünk megőrzéséhez alapesetben ez elég kellene, hogy legyen, csakhogy a mai világban az élelmiszerek beltartalma jelentősen csökkent, míg a szervezet igénybevétele ugrásszerűen nőtt (vegyi anyagok terhelése, stressz, szmog, környezeti ártalmak, …). Mindehhez adódik hozzá a várandósság során jelentősen megugró tápanyagigény, melynek kielégítése így koránt sem olyan egyszerű feladat, mint azt elsőre gondolnánk.

Ma már számtalan terhesvitamin áll a rendelkezésünkre, melyek a nyugodt babavárást és a biztonságosabb szülést hivatottak elősegíteni, de csak igen kevés olyan készítmény van, mely valóban komoly segítséget jelenthet. Ehhez ugyanis nem csak az szükséges, hogy komplex, vagyis sok összetevős legyen a várandósvitamin, hanem a bevitt anyagokat szerves, biológiailag aktív formában kell tartalmaznia. Ezek rendszerint a -citrát és a -glükonát kötések (pl.: cink-citrát, réz-glükonát), melyek akár 80%-kal is jobban hasznosulnak a szervezetben.

Mindemellett kiemelt jelentőségű az is, hogy a várandósvitamin képes legyen “figyelembe venni” azt, hogy a terhesség három trimesztere, három fejlődési szakasza nem azonos tápanyagigényekkel rendelkezik. A kiválasztott készítménynek tehát a megfelelő tagoltsággal is rendelkeznie kell, hogy képes legyen az igények minél hatékonyabb kiszolgálására, így segítve elő az egészség megőrzését, a megfelelő tápanyagellátottságot és persze a kismama nyugalmát.

Olvasd el ezt is!

A köztes vérzés akár a terhesség jele lehet?

Forrás: Napidoktor.hu


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.