A lombikprogram árát megfizeti a szervezet?

Mióta létezik a lombikprogram, nem egy nő érzi úgy, hogy most már minden rendben, ha nem megy magától, majd megoldja az orvostudomány. Ez így igaz, de azzal sokan nem számolnak, hogy milyen árat is kell ezért fizetniük.

A témában Ratkó Tünde szülésznő van a segítségünkre.

Lombik

A lombikprogram egy utolsó kapaszkodó, egy nagyon jó lehetőség azoknak a pároknak, akiknek természetes úton nem lehet gyermekük. Mára azonban a lombik is egy kicsit fals értelmezést kapott, nagyjából úgy, mint a császármetszés. Ez utóbbit sok nő kéri az orvosától, mert egyszerűbb, és véleményük szerint fájdalommentesebb. Azonban sokan elfelejtik, hogy egy nyílt, alhasi műtétről van szó, melynek számos komoly kockázata van, vagyis nem szabadna „választható” opcióként tekinteni rá.

Szögezzük le, hogy a lombik egy csodálatos lehetőség azoknak a pároknak, akiknek nincsen más lehetőségük. Azt azonban ne felejtsük el, hogy ez is komoly beavatkozás a szervezetbe, amit bizony nem viselnek olyan könnyen a párok – pedig inkább csak a hölgyeket érinti.

Fotó: 123rf.com

A program során ugyanis a petefészkeket stimulálni kell, hogy egyszerre minél több tüszőt, benne érett petesejtet tudjanak nyerni, így ezáltal a megnyert petesejtek megtermékenyítése után, nagyobb legyen az életképes embrió beültetésének esélye. A stimuláció természetesen hormonokkal történik, melyek erősen megterhelik a női szervezetet. A sikeres petesejt nyeréshez ráadásul nem is csak egy, hanem több tucat hormoninjekció vezet, melyek nem csak kellemetlenek, hanem bizony megvannak a maguk veszélyei is a szervezetre nézve.

Másik út

Azok számára, akik minden más lehetőséget kimerítettek, a lombik a lehető legjobb megoldás. Azok számára azonban, akik néhány próbálkozás után a „könnyebb utat” választva döntenek a lombik mellett, mindenképpen érdemes lenne elsőre más megoldásokat is számításba venni” – mondja Ratkó Tünde. A lehetőségek tárháza széles, ám mindegyik alapja a szervezet megfelelő működése, vagyis ideális tápanyagellátottsága. Ennek hiányában a szaporító szervrendszer működése nem lesz tökéletes, vagyis a családalapítás is szinte biztosan elmarad.

A tápanyagok bevitele az étkezéssel lehetséges, de ez ma már nem olyan egyszerű. Egyrészt az élelmiszerek beltartalma jelentősen lecsökkent, másrészt az étkezési kultúra is egészen megváltozott. A stressz, a rohanó életmód és a magas elvárások pedig plusz energiabefektetést igényelnek a szervezettől. Vagyis a hölgyek egy többfrontos „háborút” kénytelenek vívni, melyben a tápanyagok pótlása lenne a cél, és melybe sajnos – a statisztikák alapján – egyre többen buknak bele. A megoldást ma már a szakemberek jelentős hányada is a várandósvitaminban látja, mely segíthet felkészíteni a szervezetet arra a kihívásra, melyet a várandósság jelent.

Fotó: 123rf.com

A várandósvitamin is abban az esetben tesz eleget a feladatának, ha szerves, biológiailag aktív anyagokból (pl.: cink – citrát, réz-glükonát) áll össze. így ugyanis az anyagok felszívódása akár 80%-kal is jobb lehet. A hatást tovább lehet fokozni azzal, ha a készítmény ráadásul komplex is, mivel az egyes anyagok segítenek mások felszívódásában. A harmadik lényeges szempont a várandósvitaminoknál a trimeszterek tápanyagigényének kiszolgálása. Ez ugyanis sokszor elsikkad, pedig igen lényeges részlet. A három trimeszternek eltérő a tápanyagigénye, hiszen a fejlődés különböző szakaszai történnek bennük. A várandósvitaminnak pedig ezt az eltérést követnie kell.

Hogy miért érdemes a várandósvitaminnal is próbálkozni? A meddőség ugyanis nagyon sok esetben egyszerűen tápanyaghiányos állapotból adódik, amit, ha képesek vagyunk megszüntetni, akkor a test különösebb gond nélkül lesz képes minden funkcióját ellátni, többek között a várandósság kialakulását és a baba kihordását is

Forrás: https://napidoktor.hu/index