A kemikáliák már magzati korban károsítják spermiumtermelő képességet

A férfiak megtermékenyítő képessége sajnos rohamosan csökken. Hogy mennyire, azt jól mutatja, hogy egy felmérés alapján az észak-amerikai és ausztrál férfiak spermiumszáma 1973 és 2011között, azaz kevesebb, mint 40 év alatt 52%-kal esett vissza.

Ez brutálisan magas szám, és ebben bizony a környezeti ártalmak és a napi szinten használt kémiai anyagok is elképesztően nagy szerepet játszanak.

Endokrin diszruptorok

Elsőre még kiolvasni is nehéz azt a kifejezést, de sajnos jó lesz megjegyezni, hiszen ez azokat az anyagokat takarja, melyek károsítják az endokrin rendszer működését, befolyásolják a szervezetben található hormonok munkáját. Ezzel pedig hatalmas lukat ütnek a termékenységen is, mind a hölgyek, mind pedig a férfiak esetében.

Dacára annak, hogy jó ideje tisztában vagyunk bizonyos anyagok ilyen tulajdonságaival, a használatuk mégis széles körben elterjedt, annak szabályozása pedig messze nem elégséges. Talán az egyik legismertebb endokrin diszruptor a Biszfenol-A, vagy BPA, mely ma már tiltott anyag, vagyis a gyártás során nem használható, de pár éve még szinte minden gyerekjátékban jelen volt, mely műanyagot is tartalmazott.

Fotó: 123rf.com

Sok ilyen anyag van?

Sajnos kifejezetten sok, ráadásul olyan felhasználási területeken, melyekkel a mindennapokban is igen sűrűn találkozhatunk. Többek között rovarirtószerekről van szó, melyeket a mezőgazdaságban is széles körben használnak, kozmetikai termékekben, oldószerekben is jelen vannak.

De ha ezeket kerüljük is, a felületaktív anyagok között is szép számmal akadnak endokrin disztuptorok, vagyis a tisztítószerek között is erősen meg kéne válogatnunk, melyik mellett is tesszük le a voksunkat.

Gond?

Természetesen ezek az anyagok minden életkorban gondokat okoznak, a legnagyobb bajt – a termékenység szempontjából – a pubertás, a gyermekkor, és a terhesség időszaka jelenti. Az anyagok többsége ugyanis a méhlepényen áthatolva a magzatban is jelen van, így pedig már a születés előtt károsítja a szervrendszereket, többek közt a férfiak spermiumtermelési képességeit” – fejti ki Ratkó Tünde szülésznő, termékenységi specialista.

Jó lenne azt mondani, hogy ha természetes tisztítószerek, kozmetikumok és permetszerek mellett tesszük le a voksunkat, akkor védve vagyunk, de ez nem igaz. Ezekkel az anyagokkal a találkozás kivédhetetlen, legalábbis addig biztosan az, míg a felhasználásuk szabályozása nem lesz lényegesen szigorúbb. Persze az említett lépésekkel azért valamelyest javíthatunk a helyzeten.

Fotó: 123rf.com

A szervezet belső támogatásával is képesek vagyunk javítani a spermiumtermelésen, ami azért nagyon jó hír, hiszen ez a megtermékenyítés lehetőségét is jelentősen képes növelni. Ennek eszköze a tápanyagellátottság, hiszen így a szervezet saját maga lesz képes védekezni azok ellen a hatások ellen, melyekkel szemben fel tud lépni, és több energia jut a spermiumok megfelelő számban és minőségben való termelésére is.

Pótlás

A tápanyagok pótlása mára pusztán étkezéssel szinte megoldhatatlan, hiszen élelmiszereink beltartalma a vegyszerezésnek és tömegtermelésnek köszönhetően jelentősen lecsökkent. Remek lehetőséget adnak azonban a vitaminkészítmények, jelen esetben a férfiak számára kifejlesztett variációk – de persze nem ilyen egyszerű a dolog.

A hatékony tápanyagpótláshoz nem elég bevinni az anyagokat, azok hasznosulására is figyelni kell. Éppen ezért fontos, hogy szerves kötésben tartalmazza a kiválasztott készítmény az anyagokat. A praktikusan -citrát és -glükonát kötések ugyanis akár 80%-kal is jobban hasznosulnak. Emellett a komplexitás is fontos, hiszen az egyes anyagok mások felszívódását nagyban elősegítik. Ilyen kapcsolat áll fenn például a réz és a cink, vagy éppen a C-vitamin és a vas között is.

Ez teszi tönkre a spermiumokat

Forrás: https://napidoktor.hu/index