A folsav jobban hasznosul szintetikus forrásból

A várandósság során az egyik legtöbbet emlegetett anyag a folsav, ennek ellenére a legtöbben meglepően keveset tudnak róla. Azzal szinte mindenki tisztában van, hogy a folsav fontos az idegcső záródási rendellenességek elkerülése miatt, de ez az anyag ennél lényegesen többet tud.

A témában dr. Angyal Géza szülész-nőgyógyász, a ratkotunde.hu szakértője van a segítségünkre.

A folsav

Mindenekelőtt tisztázni kell, hogy a folsav és a B9 vitamin egy és ugyanaz az anyag, vagyis egy vízoldékony vitaminnal állunk szemben. Ez az a tulajdonsága, ami miatt a szervezet csak viszonylag rövid ideig és csak kisebb mennyiségben képes azt tárolni. A folsav megfelelő szintjének kialakítása csak külső bevitellel történik, a szervezet azt nem képes előállítani.

Fotó: 123rf.com

A bevitel mellett azonban kiemelt jelentőségű a felszívódás is. Egy genetikai mutáció hatására ugyanis – mely minden második embert érint – a folsav hasznosulása nehézkes, folát formájában nem is valósul meg. Ez pedig komoly baj, hiszen a folsav a magzati fejlődésben is kiemelt szerepet játszik, de a vérképzésben vagy éppen a nukleinsav-anyagcserében is nélkülözhetetlen.

Honnan? 

A folsav pótlása kétféleképpen történhet. Egy felnőtt ember alapszükséglete 300 mikrogramm, melyet a leginkább a leveles zöldségek, a máj, a bab vagy éppen a brokkoli adhatnak meg nekünk. Csakhogy a folsav – mint minden vitamin – érzékeny a magas hőhatásra, különösen, ha annak sokáig van kitéve. Vagyis a főzés és sütés sokszor jelentősen csökkenti az ételekből a szervezetbe jutó folsavmennyiséget, és akkor még az élelmiszerek beltartalmának csökkenésével nem is számoltunk.

A folsav bevitelét megoldhatjuk táplálékkiegészítővel, praktikusan várandósvitaminnal is. Ez esetben érdemes a Quatrefolc verziót, vagyis a negyedik generációs folsavat keresni, melynek hasznosulása messze a legjobb a lehetőségek közül. Emellett természetesen fontos, hogy a készítmény komplex legyen, és az anyagokat szerves kötési formában tartalmazza, hiszen azok hasznosulása így 80%-kal is javulhat.

Fotó: 123rf.com

Komplexitás?

“Ha valaki folsavhiánnyal küzd, miért is fontos, hogy más anyagokat is bevigyen? Azért, mert sok esetben a folsavhiányos állapot más hiányállapotokat is generál, sőt, el is fedhet” – mondja dr. Angyal Géza, a ratkotunde.hu szakértője.

Ma a világon mintegy 2 milliárd ember küzd tápanyaghiánnyal, vagyis mindenképpen komolyan kell venni a problémát. A folsav esetében ráadásul létezik az úgynevezett relatív folsavhiány, mikor a szervezetben a B12 vitamin hiánya okozza a folsav csökkent szintjét. Ennek oka, hogy a folsav hasznosításához a bélben egy enzimre van szükség, nélküle a hasznosulás nem lehetséges. B12 vitamin hiányában pedig ez az enzim egyszerűen nem működik megfelelően, vagyis hiába a fokozott folsavbevitel, az távozik a szervezetből.

Aki esetleg félne a fokozott bevitel hallatán, azt megnyugtatjuk: a folsav túladagolása fizikailag igen nehéz. Ennek oka, hogy vízoldékony vitaminról van szó, vagyis, ha túl sokat viszünk be a szervezetbe, az a vizelettel egyszerűen távozik.

Forrás: https://napidoktor.hu/index


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.