A férfiak termékenységében is komoly szerepet játszik a D-vitamin

Hogy nem csak egyetlen anyag felelős a megfelelő termékenységért, azt szinte mindenki tudja. Mégis, ha a férfiakról van szó, akkor a cink az egyetlen, amit valóban komolyan vesznek, és hajlandóak is szedni, pedig önmagában ez az egy ásványi anyag kevés, másokra is szükség van a jó eredményekhez.

A témában Ratkó Tünde szülésznő van a segítségünkre.

D-vitamin

A D-vitamin egy zsírban oldódó anyag, mely tulajdonképpen sokkal inkább viselkedik hormonként, mint vitaminként. Aktív alakja szteroid hormonként működik a testben, és igen sok területre gyakorol hatást. Nem véletlen, hogy ma már a csecsemőknek is adagoljuk ezt az anyagot, illetve az sem, hogy a várandósvitaminokban, valamint az általános vitaminokban is helyet kapott.

Tehát tudjuk, hogy a csecsemőknek nagyon fontos, tudjuk, hogy hatással van a várandósság kialakulására és kihordására, mégis, igen keveset tudunk arról, milyen hatással van a férfiakra az anyag. Persze hiányában fáradtabbak, levertebbek vagyunk, és azt is tudjuk, hogy a hiányában a csontok szilárdsága lecsökken, azok meggörbülnek, sőt, a légúti fertőzésekre is hajlamosabbak leszünk.

D-vitamin

A D-vitamin azonban hatással van az androgén hormonokra, vagyis a férfi nemi hormonokra is. egészen pontosan szintje összefügg a tesztoszteron szintjének alakulásával, ahogyan azt egy 2010-es oxfordi tanulmány is kimutatta. Azóta is folynak a kutatások a témában, és egyre biztosabb: a D-vitaminnak hatása van a férfiak termékenységére is, méghozzá hormonrendszerük befolyásolásával.

Kevés a tesztoszteron

Az androgén hormonok közül a tesztoszteron talán a legismertebb. Szerepet játszik többek közt a féri nemi jellegek kialakulásában, az agresszió jelenlétében, de komolyan befolyásolja a spermaszámot, és annak minőségét is.

Sajnos a nem megfelelő étkezés és életmód a tesztoszteron szintjét folyamatosan csökkentette a férfiakban – így nem is csoda, hogy ma már a meddő párok több, mint felénél a férfi oldalán adódik a gond. A probléma azonban a legtöbb esetben könnyen orvosolható.

A megfelelő dózisú, és persze megfelelő formájú D-vitamin adagolása segíthet a gondon, de nem önmagában. Ahogyan a cink sem elég, úgy csak a D-vitamin sem oldja meg a gondot, mely jellemzően egy kiterjedtebb tápanyaghiány, melynek következtében a szervezet működése, így sajnos az szaporodási funkciók is sérülnek. A tápanyagok pótlására alkalmasak lehetnek a férfiaknak kialakított vitaminkészítmények, de ehhez meg kell felelniük néhány feltételnek” – mondja Ratkó Tünde.

Egyrészt mindenképpen komplexnek kell lenniük, hiszen ahogyan azt már mondtuk, egy fecske – jelen esetben egyetlen tápanyag – nem csinál nyarat. Másrészt kiemelten fontos, hogy milyen kémiai kötéssel vannak jelen az anyagok a termékben. Ha ugyanis biológiailag aktív, szerves formában (pl.: cink-citrát, vas – glükonát) találhatóak benne, illetve a D-vitamin esetében a D3 vitaminnal találkozunk, akkor a felszívódási arány is lényegesen magasabb lesz, akár 80%-kal is. Emellett a készítmény komplexitása tovább növeli az anyagok hasznosulását, hiszen az egyes tápanyagok segítenek mások beépülésében, mint a D-vitamin és a kalcium, a cink és a réz, vagy a vas és a C-vitamin esetében.

Forrás: https://napidoktor.hu/index