A dohányzás beleszól a nők hormonrendszerébe is

Amikor egy nő rájön, hogy babát vár, vagy amikor elkezd felkészülni a terhességre, családalapításra, akkor a dohányzás az első között kerül az érdeklődés homlokterébe.

A családalapítási vágy, illetve a baba védelmének biztosítása a nőkben pedig igen erőteljes, így a legtöbb esetben a cigaretta már megy is a süllyesztőbe. Csakhogy amikor a cigi megy, akkor néhány gond előjöhet, mely bizony a termékenységre is hatással van.

A cigi és a hatásai

Néhány évtizeddel ezelőtt sikk volt a dohányzás, annak ellenére, hogy már akkor is sejtették, hogy nem tesz túl jót. Mára a dohányzás egyike a leginkább üldözött szenvedélyeknek, hiszen elképesztő terhelést jelent az egészségügyi rendszernek – igaz, mellett a gazdaság számára kicsit sem rossz szereplő.

e-cigaretta

Foto:123rf.com

Azok a nők, akik tervezik a családalapítást már jó korán leszoknak erről a szenvedélyről, és ezt nagyon jól teszik. A tüdőrák kockázatának jelentős növelés mellett ugyanis a dohányzás számos más ponton is beleszól az életünkbe.

Mit is okoz…

A dohányzás bizony hatással van a vérerekre, így a férfiaknál például hozzájárul az impotencia kialakulásához. A nők sincsenek azonban biztonságban, hiszen több friss kutatás is rávilágított arra, hogy a dohányzás növeli a szív és érrendszeri problémák kialakulásának valószínűségét, sőt, a cukorbetegségét is. Ezek pedig hatással vannak a termékenységre is.

Közvetlen hatásai isi vannak azonban a gyermekáldásra. A nikotin ugyanis a szervezetben gátolja a tesztoszteron képzését. Ezt a hormont ugyan a férfiakkal azonosítják, de a női szervezetben is jelen van, és nagyon fontos szerepet tölt be” – mondja dr. Angyal Géza szülész-nőgyógyász, a ratkotunde.hu szakértője. Többek közt ez a hormon felelős a megfelelő csontsűrűségért, az izomtömegért, hozzájárul a megfelelő anyagcseréhez is, és bizony a libidóra is jelentős hatást gyakorol. Hiányában pedig a libidó elillan, és igen nehéz helyreállítani a rendszert.

Leszoktam, mi kell még?

Sajnos sokszor nagyon kevés az, hogy letesszük a cigarettát. Annak hatásai ugyanis sokkal hosszabban vannak jelen a szervezetben, mint szeretnénk. Ezeket a hatásokat ellensúlyozni kell ahhoz, hogy a várt gyermekáldás a lehető leggyorsabban jelentkezzen. Ebben jelenthet hatalmas segítséget a megfelelő várandósvitamin.

Fotó: 123rf.com

A tápanyagellátottság segít helyreállítani a megfelelő hormonműködést, ez tiszta sor, de miért nem jó ehhez bármelyik vitaminkészítmény? Azért, mert sajnos a legtöbb ilyen tabletta, csepp vagy ital hasznosulása siralmasan rossz. Az anyagok megfelelő beépüléséhez – vagyis ahhoz, hogy valóban hatékonyan segíthessenek – mindenképpen kell, hogy komplex készítményt válasszunk. Itt ugyanis az egyes anyagok segítik mások hasznosulását. Fontos továbbá, hogy az anyagok szerves kötéssel, biológiailag aktív formában legyenek jelen. Ez praktikusan -ctrát és -glükonát formákat jelent, ezeknek a kötési lehetőségeknek a hasznosulása pedig akár 80%-kal is jobb a szervetlen kötésekhez képest (pl.: oxidok).

Egy várandósvitamin esetében pedig ahhoz, hogy valóban jól támogassa a családalapítási törekvéseket ezeken felül még egy dolog fontos – ez pedig a tagoltság. A terhesség három fejlődési szakasza, három trimesztere eltérő tápanyagigényekkel rendelkezik. Ezt a várandósvitaminnak figyelembe kell vennie, és megfelelően ki kell tudnia szolgálni, így növelhető leginkább a várandósság kialakulásának és nyugodt kihordásának valószínűsége!

Terhesség alatti dohányzás – Szankcionálni kellene?

Forrás: https://napidoktor.hu/index


Egy válasz

  1. Belicza János

    A leszoktatáshoz, vagy már eleve a rá nem szokáshoz is lehetne finom módszerekkel a női hiúságra, a tetszeni akarás vágyára hatni. Soha senki nem példálózott avval, ami látható realitás, hogy hány ismert női világsztár hajdan szép arcát tette tönkre, ráncosra idő előtt a hülye cigaretta. Persze nevek nélkül, nem az a lényeg. Talán még dohányos férfiak számára sem a legszebb látvány a bajuszka, vagy a barna alsó fogsor. Csak hát vannak kemény üzleti érdekek, amelyek minden bizonnyal beszállnak filmekbe, csak a szereplő lyánykák bagózzanak benne. Túl sok feltűnő példát lehetne mondani. Vajon Columbo hadnagynak a filmjeit, (amiket kedveltünk anno) mennyiben szponzorálta a minden helyzetben füstölgő szivar? Azt a tévhitet sem ártana lerombolni, hogy a dohányos nő nem hízik el! Az igazán nőies nő még sokszor a dohányzó férfi szemében is “tisztátalan”