A cink egyedül kevés a férfiak normál termékenységéhez

Ha a férfiak terméketlensége kerül előtérbe, akkor a legtöbben már rá is vágják: cinkre van szüksége. Ez igaz is lehet, de a cink szerepe ennél lényegesen összetettebb. És sajnos az is igaz, hogy a normál termékenység fenntartása nem csak a cinken múlik, bár igen nagy szerepe van benne.

A témában Ratkó Tünde szülésznő van a segítségünkre.

Miért kell pótolni?

A cink egy igen kis mennyiségben szükséges mikroelem a szervezet számára, de ennek ellenére elképesztően fontos szerepet játszik, hiszen közel 70 enzim működését szabályozza, valamint 300 enzim alkotóeleme.

Fotó: 123rf.com

A cink fontos szerepet játszik a sejtosztódásban, valamint – ami miatt kiemelt jelentőséget tulajdonítanak neki – a spermaképzésben is. Cink hiányában a spermaszám és a sperma minősége is csökken. Előbbi a megtermékenyítés valószínűségét rontja, míg utóbbi ezen kívül sajnos a genetikai rendellenességek esélyét is megnöveli. Vagyis a cink erőteljesen beleszól a normál termékenységben is, hiányában meddőség jelentkezhet mindkét nem képviselőinél.

Cinket viszonylag sokszor viszünk be a szervezetünkbe, de a hasznosulása nem olyan egyszerű. Mivel az egészséges étkezés egyik alappillére a rostok fogyasztása, így ha csak teheti, az emberek többsége így étkezik. A cink felszívódását azonban a gabonafélék rostja gátolja, valamint az oxálsav is ilyen hatást fejt ki, mely alkotóeleme a spenótnak, sóskának is.

A férfiak esetében azzal is számolni kell, hogy intenzíven mozognak-e. ez fontos, mivel a rendszeres mozgás hozzájárul a megfelelő spermaképhez, ugyanakkor az izzadás, illetve az ilyenkor jelentkező megnövekedett zsírsav és vasanyagcsere miatt is fokozódik a cinkszükséglete a szervezetnek.

Hogyan pótoljuk

A legegyszerűbben táplálékkiegészítővel pótolhatjuk. Ez akkor is javasolt, ha a gond, melynek során felfigyeltünk a cinkhiányra a meddőség. A férfiak esetében is, akárcsak a nőknél a normál termékenységhez a cink elengedhetetlen, ugyanakkor önmagában kevés. A kiválasztott férfivitamin így mindenképpen komplex kell legyen, mivel így hozzájuthat a szervezet azokhoz az anyagokhoz, amik feltétlenül szükségesek a jó spermaképhez – így pedig a jó termékenységhez. Ráadásul így olyan anyagokat is beviszünk a cinkkel, mint a réz, mely segíti annak felszívódását” – mondja Ratkó Tünde.

A cink egyik legjobban hasznosuló formája a cink-citrát, így a kiválasztott készítményben is ezt keressük. Alapvetően érdemes figyelni arra, hogy a lehető legtöbb összetevő biológiailag aktív formában legyen jelen, vagyis glükonát, vagy citrát kötési formákban (pl: cink-citrát, vas-glükonát) tartalmazza a készítmény, mivel így a hasznosulás akár 80%-kal is javul, vagyis az eredmények is lényegesen jobbak lesznek.

Étkezéssel?

A cink hiányt orvosolhatjuk étkezéssel is, de a hasznosulási nehézségek miatt ez sokszor nem eredményes. Ma már a szakemberek is inkább a táplálékkiegészítők felé húznak, aminek oka elszomorító. A világ élelmezése hatalmas kihívás, így a növényeket nemesíteni, vegyszerezni kell, és be kell állítani őket a tömegtermelésre. Ezzel azonban a beltartalmuk, vagyis az ásványi anyag, nyomelem és vitamintartalmuk jelentős károkat szenved. A mai arány akár 50%, vagy annál is rosszabb, vagyis ennyivel kevesebb a tápanyag az élelmiszereinkben.

Forrás: https://napidoktor.hu/index