30 éves kor felett már jelentősen romolhat a spermiumok minősége

Mára egyre több cikk és tanulmány foglalkozik a férfiak megtermékenyítőképességével. Ezen nem is kell csodálkozni, hiszen az olyan gyors hanyatláson meg keresztül, ami aggodalomra ad okot.

Ehhez jön még az a tény, hogy az édesapa életkora az első gyermeke születésénél egyre jellemzőbben 30 éves kor fölé csúszik, ami alapvetően nem lenne gond, ha a testünk funkciói nem romlanának ekkora sokszor látványosan. Ez pedig a spermiumok minőségére különösen igaz.

A témában Ratkó Tünde szülésznő, termékenységi szakember van a segítségünkre.

Minőség és kor

A jó bor csak jobb lesz az idővel – persze akkor, ha eleve jó minőségű italról van szó, amit a megfelelő körülmények közt tárolnak. Ha nem így tesznek, ihatatlan lőre lesz belőle. Ez igaz a spermiumok esetében is, persze nem szó szerint. A spermiumok termelése egy igen bonyolult és erősen tápanyag és energiaigényes folyamat, melyet spermatogenezisnek hívunk. Fiatalabb korban a magasabb energiaszintnek köszönhetően a spermiumok örökítő anyagának sérüléseire is kisebb az esély, ami sajnos a kor előrehaladtával megváltozik.

Fotó: 123rf.com

Életvitelünk, a tápanyaghiányos állapotok, illetve a stressz erősen igénybe veszik a szervezetet, kiürítik a tápanyagraktárakat. Ennek köszönhetően sajnos romlanak a test azon funkciói, melyek nem szükséges a létfenntartáshoz, és a spermiumtermelés ilyen funkció. Elkeserítő adat, de ma a világon minden negyedik ember, azaz 2 milliárd fő küzd valamilyen tápanyaghiánnyal, és bizony jelentős többségük a fejlett civilizációk lakosságából kerül ki.

Mi a gond?

A spermiumokat termelő folyamat igen sok pontos sérülhet a tápanyahiány miatt, sőt, sajnos maguk a spermiumok is hajlamosak arra, hogy sérült RNS-sel induljanak harcba, mely megmutatkozhat a magzat genetikájában is – mondja Ratkó Tünde.

A spermatogenezis egyik sarkalatos pontja, hogy a spermiumokat termelő ivarsejtek bizony 16 naponként osztódnak. Ilyenkor a teljes genetikai állományuk, vagyis a DNS másolásra kerül, és az RNS segítségével megosztanak az új sejttel minden bennük található infót. Az RNS képzése és maga az osztódás folyamata is tápanyagokat igényel, melyek ha nem állnak megfelelő mennyiségben rendelkezésre, akkor bizony a folyamat sérül. Ennek megfelelően ma már több kutatás is igazolja, hogy sajnos az idősebb édesapák gyermekei közt nagyobb a valószínűsége a genetikai rendellenességek, vagy éppen a skizofrénia, autizmus kialakulásának kockázata – függetlenül attól, hogy az édesanya esetleg fiatal.

Tápanyagok

A férfiak biológiai órája tehát ugyanúgy ketyeg, mint a nőké, hiába képesek életük végéig gyermeket nemzeni, a problémák kialakulásának lehetősége (vetélés, koraszülés, genetikai betegségek) jelentősen megnő a kor előrehaladtával.

Fotó: 123rf.com

Ezen lehet javítani, vagyis a spermiumok minősége jelentősen támogatható a megfelelő tápanyagellátottsággal. Ez alapvetően a mozgás és az egészséges étkezés feladata lenne, csakhogy az életvitel és az élelmiszerek tápanyagtartalma ebbe erősen beleszól.  keveset mozgunk, és az élelmiszereink állandóan vegyszerezve vannak, tömegtermelésből származnak, finomítottak, melyek mind rontják a bennük megtalálható tápanyagok mennyiségét. Mára a csökkenés közel 50%-os mértékű. Ehhez jön még a stressz, mely egyre magasabb arányban van jelen az életünkben, és hatásainak kompenzálására bizony fokozottan használjuk fel a tápanyagokat. Innen nem nehéz megérteni, hogy akárcsak a kismamák esetében, az apaságra vágyó férfiaknak is gondolni kell a tápanyagpótlásra.

A hölgyeknél ez a várandósvitamin, a férfiaknál a férfivitamin, melynek azonban hasonló feltételeknek kell megfelelnie, mint a várandósvitaminoknak:

  • Szerves, biológiailag aktív összetevők: nem elég bevinni az anyagokat a szervezetbe, ha ugyanis nem jó kötési formákban vannak jelen, akkor a hasznosulásuk siralmasan alacsony. A praktikusan -citrát és -glükonát kötési formákkal rendelkező anyagok, vagyis a biológiailag aktív anyagok hasznosulása akár 80%-kal is jobb, ami nem elhanyagolható arány!
  • Összetettség, komplexitás: az egyes anyagok lényegesen jobban hasznosulnak más anyagok jelenlétében. Igaz ez a C-vitamin és a vas kapcsolatában, a cink és a réz esetében, de igaz a D-vitamin és a kalcium hasznosulásánál is. A kiválasztott készítmény ezért a lehető legtöbb anyagot tartalmazza – persze szerves kötésben -, mivel így tovább fokozható a hatékonysága

 

Forrás: https://napidoktor.hu/index