Szunyókáljunk munka közben!

Adatokkal is alátámasztható, hogy ha valaki szundít egyet munkavégzés közben, javul a teljesítménye.

Alvás és munka együtt?

Dr. Alon Avidan, a Los Angeles-i Kalifornia Egyetem alvás-rendellenességekkel foglalkozó programjának egyik felelőse arról számolt be, hogy tanulmányok bizonyítják, a munka közbeni szunyókálás kifejezetten jótékonyan hat a dolgozókra.

„Adatokkal is alátámasztható, hogy ha valaki szundít egyet munkavégzés közben, javul a teljesítménye” – számolt be róla Avidan. Korábban Ray LaHood , az Egyesült Államok közlekedésügyi felelőse ellenérzését fejezte ki a légiirányítók napközbeni szundítása ellen. Miután néhány irányító az éjszakai műszak során elaludt, LaHood azt javasolta, két műszak között egy órával hosszabbítsák meg a kötelezően kihagyandó időszakot, de a műszak közbeni alvást továbbra sem engedélyezték.

nappalialvas2

Avidan szerint azonban ez az egy plusz óra nem oldja meg a problémát, hiszen a légiirányítók – hasonlóan a többi éjszakai műszakban dolgozóhoz – olyan biológiai tényezőkkel kell szembenézzenek, amelyek mind alvásra ösztönzik a szervezetüket.

Mindannyian rendelkezünk egy úgynevezett cirkadián ritmussal, azaz egy napi biológiai ritmussal. Ez a ritmus délután 3-4 óra körül van a mélyponton, legtöbben ilyenkor kívánnak meg egy nagy bögre kávét. Szakemberek szerint, nem jó, ha valaki ez ellen a ritmus ellen megpróbál küzdeni, főleg olyan munkakörben, ahol hosszasan kell virrasztani. Ehelyett azt javasolják, akik munkájukból adódóan, biológiai ritmusuk ellenére kénytelenek hosszasan ébren maradni, 15-20 percre vonuljanak el aludni.

nappalialvas-narkolepszia

„Ennél hosszabb alvás már nem tesz jót, mert abból nehéz felébredni” – fejtette ki Dr. Helen A. Emsellem alvásszakértő, majd hozzátette, nem várható, hogy mindenki rákap erre a módszerre, mivel sokan az alvást még mindig a lustasággal kapcsolják össze. Ugyanakkor azt is fontos tudni, hogy a munka közbeni szundikálás semmiképpen sem helyettesítheti hosszú távon a nyugodt, éjszakai pihenést.

Az egészséges étkezés és a rendszeres mozgás nem mindig elég. Vajon mi maradt ki a sorból? A kirakós harmadik darabja az alvás.

Diéta, edzés és alvás

Forrás: https://napidoktor.hu/index


Egy válasz

  1. Jáger László

    Hát a munkahelyen nem lehetséges,de home office lehetséges és senkit nem sért…
    csak ennyi
    barátilag
    J.L.