Mikor fekszel le? Az alvásunk sok mindent elárul rólunk

Nem is gondolnád, mennyi mindent elárul a személyiségedről az, hogy mikor mész aludni. Máris mutatjuk, mit tudhatsz meg magadról ez alapján!

Régen úgy tartották, hogy a legjobb éjfél előtt lefeküdni, így tudjuk a legjobban kipihenni magunkat. Mostanában azonban egyre több kutató vallja, hogy mindegy, mikor mész aludni, csak lehetőleg minden nap ugyanabban az időben tedd. A szervezeted ugyanis nem egy adott időponthoz ragaszkodik, hanem az állandósághoz. A világ köztudottan két pártra szakad ebben a kérdésben: a pacsirta típusú emberek korán fekszenek le és korán kelnek, míg a bagoly típusúak későn fekszenek, a korán kelés viszont a legnagyobb ellenségük.

Azt azonban kevesen tudják, hogy az idő-intervallum, amikor lefekszel aludni, a személyiségedről is elárul egy-két dolgot. Elsőre ez furcsán hangozhat, pedig van alapja: az, hogy mikor mész aludni, nagyrészt szokás kérdése, a szokásaink pedig a személyiségünk részei, vagyis árulkodóak lehetnek.

Foto:123rf.com

 

Lássuk, mi mindent tudhatsz meg magadról, annak alapján, hogy mikor mész aludni.

Ha rendszeresen este 8 és 10 óra között fekszel le

Ha akkor is korán fekszel le, amikor másnap nem kell korán kelned, azt mutatja, hogy óvatos ember vagy, akinek fontos a rutin és a rend. Gyerekkorodban megtanultad, hogy ekkor van a lefekvés ideje, és ezt felnőttként sem engedted el – egyszerűen így tudod a legjobban kipihenni magad. Ám érdemes néha rugalmasnak lenni: ha azért nem fogadsz el egyetlen meghívást sem, mert este 8 után már nem szeretsz programot csinálni, néha tegyél kivételt az izgalmas élmények kedvéért. Ne az uralja az éltedet, hogy mikor mész aludni.

Mikor mész aludni? Ezt mutatja, ha este 10 és 12 óra között!

Akik általában ebben az időszakban fekszenek le, megbízható és szorgalmas dolgozók, de néha lázadnak a megszokások ellen. Tudják, hogy a rutin és a kipihentség fontos, de néha képesek kilépni a merev szabályok közül, és tovább fent maradni egy-egy program kedvéért. Stabil személyiségek, akiknek azonban néha nem árt egy hátsón billentés, hogy valóban elinduljanak és elérjék a céljaikat.

 

Mikor mész aludni 02

Foto:123rf.com

A lefekvés időpontja szokás kérdése, a szokásaid viszont sokat elárulnak rólad!
Fotó: Pixabay.com

 

Ha legtöbbször éjfél és hajnali 2 óra között álmosodsz el

Aki éjfélig nem is gondol az alvásra, általában kreatív ember – de sok szorongó személyiség is van közöttük. Nem csak társasági programok miatt halasztják későre a lefekvést, hanem a fantáziájuk is este működik a legjobban, így sokan ebben az időben végzik a legjobban a munkájukat. Kereső személyiségek, sok mindent kipróbálnak. A késői lefekvés nem okoz nekik gondot, ha reggel nem kell korán kelniük.

Nagyon is lehetséges, hogy alvás közben öntudatunknál vagyunk. Alvás közben a különböző tudatállapotok egész spektrumát éljük át.

Alvásfázisaink- hogy jól menjen az alvás

Mi történik, ha 2 és 4 között fekszel le?

Aki rendszeresen hajnalban, 2 és 4 óra között fekszik le, általában szabad szellem, akit nem kötnek a hagyományos szabályok. A legtöbbször szabadúszók, hiszen ezt az alvásidőt reggel nyolc órás munkakezdés mellett nem lehet bírni. Aki ilyenkor szeret lefeküdni, általában lázadó szellemű, tüzes egyéniség, gyorsan vált, és kerüli az állandóságot. Ez azonban mind a munkájában, mind a magánéletében megfoszthatja néhány lehetőségtől.

 

Forrás: https://napidoktor.hu/index


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.