Kulcsfontosságú a szabályszerű alvás az egészséghez

Magasabb vérnyomás és vércukorszint jár a szabálytalansággal

 Az, hogy minden nap megközelítőleg ugyanakkor feküdjünk le aludni, épp olyan fontos, mint a megközelítőleg 8 óra alvás naponta. Egy új kutatás szerint a szabályszerű pihenés kritikus a jó egészség szempontjából.

Régi szabály, hogy 8 óra alvás naponta szükséges az ember megfelelő működéséhez.

Kutatók szerint azonban épp ennyire fontos az is, hogy minden nap ugyanakkor kerüljünk ágyba és keljünk fel reggel. Az egészség szempontjából mindkettőnek igen nagy jelentősége van.

Egy, 1900 felnőtt emberrel végzett tanulmány arra hívta fel a figyelmet, hogy azok, akik nem tartják be a szabályszerű alvást és több órát vannak ébren, magasabb vércukorszinttel rendelkeznek, magasabb a vérnyomásuk és nagyobb annak a kockázata is, hogy 10 éven belül szívrohamot kapnak vagy stroke-ot szenvednek el.

Valószínű, hogy a szabályszerű alvás útjában áll az elhízás is – emelte ki Jessica Lunsford-Avery, a New York állambeli Durham Duke Egyetemének pszichiátriai és viselkedési tudományi professzor asszisztense.

„Mint azt egyes kutatások sugallják, a rossz alvás befolyásolja a szervezet anyagcseréjét, amely hízáshoz vezethet. Eez egy ördögi kör – fogalmazott sajtóközelményükben. – Bízunk benne, hogy több kutatással rá fogunk jönni, mi történik biológiai szempontból. Vagyis, hogy a tyúk vagy a tojás volt az első.”

A szabálytalanul alvók sokkal többet panaszkodtak depresszív hangulatra, stresszre, mint azok, akik szabályszerű alvással pihentek. Az is kiderült, hogy a feketebőrű emberek hajlamosabbak rosszabbul aludni a fehérbőrűekhez, az ázsiai-amerikaiakhoz és a spanyol származásúakhoz képest.

A kutatás összefüggést mutatott ki a szabálytalan alvás és az egészség között, de bizonyítani azért nem tudja, hogy egyik okozta a másikat – mondták el a kutatók.

alvas

„Tanulmányunk alapján nem vonhatjuk le azt a következtetést, hogy a szabálytalan alvás egészségügyi kockázatokhoz vezet, vagy hogy az egészségügyi állapotok hatással vannak a pihenésre – fogalmazott Lunsford-Avery. – De valószínűleg mindegyik hatással van mindegyikre.”

A kutatók 54 és 93 év közötti alanyok alvását vizsgálták, percekre lebontva azt. Ez lehetővé tette számukra, hogy pontosan meghatározzák, ki mikor ment aludni, kelt fel és milyen volt a pihenése, milyen hosszú ideig aludt.

Megállapították, hogy akik magas vérnyomással rendelkeztek, azok hosszabb ideig aludtak, az elhízott emberek pedig később feküdtek le.

Mindazok alapján, amit a kutatócsoport feltérképezett, elmondható, hogy a szabályszerű alvás órák betartása a legjobb előrejelzője a megfelelő szív- és anyagcsere egészségnek. A szabálytalanul alvók több álmosságot tapasztaltak és kevesebb aktivitás is volt jellemző rájuk – mivel alapvetően fáradtak voltak – zárta gondolatait Lunsford-Avery professzor asszisztens.

A tanulmányt a Scientific Reports közölte.

Forrás: https://napidoktor.hu/index