Kevés alvás, nagyobb pocak

Új-zélandi kutatók szerint a keveset alvó gyermekek nagyobb valószínűséggel válhatnak túlsúlyossá.

A BMJ online kiadásában megjelent kutatásban 244 három és hét év közötti gyermeket vizsgáltak. A kutatók szerint a több alvás alacsonyabb testsúllyal hozható összefüggésbe, ami nagy közegészségügyi jelentőséggel bírhat.

A gyermekek testsúlyát, testmagasságát és testzsírját félévente mérték. Alvási szokásaikat és testmozgásuk szintjét három, négy és öt éves korban mérték fel. Kiderült, hogy azok a gyerekek, akik fiatalabb korukban kevesebbet aludtak, nagyobb valószínűséggel rendelkeztek magasabb testtömeg-indexszel hét éves korukban. Ez az összefüggés akkor is igaznak bizonyult, amikor más tényezőket, például a nemet és a testmozgás arányát is figyelembe vették.

pocak4

Az összefüggés mögött a szakértők szerint az állhat, hogy egyszerűen több idejük marad enni, illetve az, hogy az étvágyat szabályozó hormonokban változás következik be. A tanulmányt kísérő elemzésükben Francesco Cappuccio és Michelle Miller, a Warwick Egyetem professzorai azt állították, hogy további kutatásokra lesz szükség ahhoz, hogy „új viselkedési, nem gyógyszeres módszereket fejlesszenek ki és igazoljanak, amelyekkel növelhető a gyermekek és a felnőttek alvásideje. “Addig is nem árt, ha minden ember megtudja, hogy az alvásidő korlátozása gyermekekben és felnőttekben is árthat az egészségnek hosszú távon.”

Dr. Ian Maconochie, a Royal College of Paediatrics and Child Health munkatársa elmondta, hogy az öt éven aluli gyermekeknek átlagosan legalább 11 óra alvásra van szükségük, ami az éjszakai és a nap közbeni alvásokból jön össze. Az ilyen korú gyermekek 20 százaléka azonban alvászavarokat tapasztal, azt pedig már régóta tudjuk, hogy az elégtelen alvás jelentősen befolyásolja a figyelmet, a viselkedést és a tanulmányi eredményeket. Ez a kutatás további hasznos információval bővíti a gyermekek alvási mintáival kapcsolatos ismereteinket.

Forrás: https://napidoktor.hu/index