Horkolás: több nő érintett, mint gondolnánk

Hasonló mennyiségű hölgy horkol, mint férfi

Egy új kutatás szerint nem a férfiak „sajátossága” a horkolás – a hölgyek közül szintén sokakra jellemző, bár egy nő általában kevésbé vallja be a dolgot.

Kiderült: több nő érintett a horkolás témájában, mint hinnénk. Egy új kutatás rámutatott, hogy ez a probléma nem főként a férfiak sajátja.

„Rájöttünk, hogy bár a horkolás intenzitásában nincs különbség a nemek között, a nők jellemzően letagadják a tényt, hogy horkolnak, sőt az azzal járó hanghatást is alábecsülik – mondta el dr. Nimrod Maimon, vezető kutató, az izraeli Be’er Sheva Soroka Egyetemének Egészségügyi Központjából. – A nők úgy gondolják, sokkal kevésbé horkolnak és halkabban”.

A tanulmány több mint 1900 embert tartalmazott, átlagosan 49 éveseket – a résztvevőket egy alvásközpontban tesztelték, ott kellett aludniuk. A horkolás 88 százalékban jellemző volt a nőkre, noha csak 72 százalékuk mondta azt, hogy horkol. A férfiaknál 93 százalékos volt a tanulmányi csoportban a horkolással küzdők aránya.

Azok körében, akik horkoltak, az átlagos maximum hanghatás 50 decibel volt a nők és 51,7 százalék a férfiak esetében.  Miközben a nők 49 százalékánál a horkolás súlyos vagy nagyon súlyos volt, csupán 40 százalékuk ítélte meg saját horkolását így – derült ki a tanulmányból.

horkolás

A szerzők felhívták a figyelmet arra, hogy a nők sok esetben megbélyegezettnek érzik magukat, ha horkolnak, ezért általában nem vallják be az igazságot erről. Sajnos azonban a tagadás egy sokkal súlyosabb probléma elfedését is jelentheti: az obstruktív alvási apnoéét.

A horkolás ugyanis gyakran figyelmeztető jel, ha fennáll az apnoé lehetősége.

Az obstruktív alvási apnoé sorén a felső légutak ismételten blokkolódnak alvás közben, s ha nem kezelik, a probléma magas vérnyomáshoz, stroke-hoz, szívbetegséghez és egyéb egészségügyi gondokhoz vezethet.

Nimrod Maimon elmondta: a tény, hogy a nők a horkolást sokkal kevésbé vallják be, vagy tagadják annak súlyosságát, meggátolja esetükben a hatékony kezelés megkezdését.

Az obstruktív alvási apnoé szűrésénél tehát fontos lenne, hogy a szakemberek más tényezőket is figyelembe vegyenek, mint azt, amit a hölgyek mondanak saját állapotukról – tette hozzá a kutató.

Példának okáért egy alvási apnoés páciens napközben fáradt, kimerültnek érzi magát, s a nők sokkal jobban megérzik ezeket a tüneteket.

A tanulmányt a Journal of Clinical Sleep Medicine közölte.

Forrás: https://napidoktor.hu/index.php