Gyógynövények az alvászavarok ellen

Elsőként érdemes tisztáznunk az alvászavarok fogalmát, mivel ez egy összetett kategória, és nagyon sokakat, sokféleképpen érint.

Vannak, akik este, lefekvéskor forgolódnak órákig az ágyban, mások el tudnak aludni, de hajnalban nagyon korán felriadnak. Az is tipikus, ha valaki ugyan elalszik, de alvása nagyon felületes, zaklatott, és akár többször is felébred éjszaka.

Krónikus alvászavarnak pedig azt nevezzük, ha az alvásproblémák huzamosabb ideig nem múlnak el.

Extrém esetben az is előfordul, hogy valaki egyáltalán nem tud elaludni, és ez az állapot akár napokig is fennállhat – ez az állapot rendkívül veszélyes. Ilyenkor szinte törvényszerűen kimerültség, koncentrációs zavar jelentkezik, és radikálisan megnő a balesetveszély, valamint a szívinfarktus kockázata.

De miért is olyan fontos az alvás?

A szervezetünk alvás közben regenerálódik, agyunk is ekkor dolgozza fel a beérkezett információkat. A tobozmirigyünkben termelődő hormon, a melatonin segít ebben. A melatoninról viszont tudni kell, hogy csak teljes sötétségben termelődik, a fény (a természetes és a mesterséges egyaránt) megakadályozza a termelődését. Így például kifejezetten ártunk magunknak azzal, ha egy apró fényforrást égve hagyunk a hálószobában, és nagyon káros a tévé villogására is elaludni. Az éjszakai műszak, a váltott műszak is radikálisan csökkenti a melatonin termelődését. A krónikus alváshiánynak nagyon komoly, hosszú távú egészségügyi következményei is vannak: megnő a cukorbetegség, a szív- és érrendszeri megbetegedések, magas vérnyomás kockázata, sőt, vannak szakemberek, akik a daganatos megbetegedésekkel is összefüggésbe hozzák a melatoninhiányt.

Foto:pixabay.com

A melatonin szintet különben életkorunk is befolyásolja, gyerekkorban magasabb, mint felnőttkorban, idősebb korban pedig csökkenni kezd: ez lehet az egyik oka az olyan gyakori időskori alvásproblémáknak is.

Gyakorlati tanácsok rossz alvóknak

• Mindig azonos időben feküdjön le és keljen fel!

• Kísérletezze ki, mikor tud legkönnyebben elaludni, és azt tartsa is be! Előfordul, hogyha elszalasztja ezt az időpontot, 1-1,5 óráig álmatlanul forgolódik majd.

• Az optimális melatonintermelés érdekében tökéletesen sötétítse el a hálószobát vagy használjon alvómaszkot!

• Figyeljen oda a kényelmes fekhelyre, a megfelelő minőségű matracra! A rossz matrac akár krónikus hátfájáshoz is vezethet. Általában a keményebb, de rugalmas ágybetét az ideális.

• A rendszeres testmozgás segít az elalvásban.

• A hálószobát szellőztesse ki lefekvés előtt! A friss, oxigéndús levegő és a megfelelő (kicsit hűvösebb) hőmérséklet is fontos.

• Mindig könnyű vacsorát fogyasszon!

• Este már semmiképpen ne igyon élénkítő hatású teát, kávét! Vannak, akik megérzik a napközben fogyasztott kávét is, ha Ön is érzékeny erre, váltson koffeinmentes kávéra!

• Este ne fogyasszon alkoholt, és ne cigarettázzon!

• Lefekvés előtt már ne használja a számítógépet, és ne nyomkodja az okos telefonját. A képernyő éles, fehéres-kékes fénye gátolja a melatonin termelődését, összezavarja a bioritmust, fokozza az éberséget.

• Ha napközben több természetes fény éri az embert, az szintén megkönnyíti az elalvást.

• Van olyan jóga póz (nyúl-póz), ami szintén segít megemelni a melatonin-szintet.

Gyógynövények alvásproblémákra

Az alvásnak öt szakasza van: 1. szendergés, 2. felületes alvás, 3. középmély alvás, 4. mély alvás, 5. REM fázis. A rossz alvók közül sokan nem szeretnének tablettát szedni, és ebben igazuk is van.  Az eddig ismert és használt altatószerek ugyanis sem a mélyalvási szakaszt, sem a REM-fázist nem tudják meghosszabbítani, és nem képesek megjavítani a sérült alvási struktúrát. ¹ A hagyományos altatók általában csak a 2. fázist, a felületes alvási szakaszt nyújtják meg.

alvaszavar7

Foto:pixabay.com

A népgyógyászatban mindig is használtak gyógynövényeket a különféle alvászavarokra. Ezek általában nyugtató növények, a belőlük készült gyógyteát este, lefekvés előtt kell langyosan elkortyolgatni. Ezeket a teákat azoknak ajánljuk, akik természetes módon szeretnék visszanyerni éjszakai nyugalmukat.

• A legenyhébb nyugtató-altatószer a citromfű, ezt akár kismamák is fogyaszthatják. Hatása enyhe, kíméletes.

• Az orbáncfüvet szintén hangulatjavító, stresszoldó szerként használják, de a nyugodt alváshoz is hozzásegít. Fontos tudni róla, hogy 6 hét után szünetet kell tartani a fogyasztásában.

• A Macskagyökér teakeverék, melyet Gyuri bácsi az alvásproblémákkal küszködők számára fejlesztett ki, macskagyökeret, komlót,citromfüvet, orbáncfüvet, fekete ribizli levelet tartalmaz, vagyis összetevői között több nyugtató-altató hatású gyógynövényt is találunk, melyek egymás hatását erősítik.

A COVID-19 világjárvány ma már bizonyítottan egyik kellemetlen és hosszan tartó következménye az alvatlanság. Saját nevet is adtak neki: “coronasomnia”.
https://napidoktor.hu/alvas-eletter/figyelem-ezt-az-alvaszavar-tipust-a-covid-okozza/

Forrás: http://gyorgytea.hu/


Egy válasz

Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.