Alvászavar a Covid után? Kérjen segítséget!

Átesett a Covidon, és azóta sem alszik jól? Ez még akkor is előfordulhat, ha maga a betegség könnyű lefolyású volt, hiszen ez kifejezetten gyakori utóhatása a koronavírus járványnak.

Dr. Vida Zsuzsanna, a JóAlvás Központ neurológusa, szomnológus az okokról, a gyakori alvászavarokról és a diagnosztizálás lehetőségeiről beszélt.

Felborult alvás-ébrenlét ciklus

A COVID-19 járvány során a szakemberek elsősorban két jelentős alvászavar növekvő gyakoriságát figyelték meg: az inszomniáét és a cirkadián ritmus felborulásáét. Az inszomnia tünetei az elalvás, az átalvás nehezítettsége és/vagy a túl korai ébredés, melyet a beteg gyakran kínzó alvási képtelenségként él meg.(Az álmatlanság kivizsgálásakor mindig gondolni kell az orvosi, pszichiátriai okokra és a lehetséges szerhasználatra is.) A cirkadián ritmus felborulása, a megzavart biológiai ritmus miatt pedig a beteg úgy érezheti, nem tud felkelni, illetve egész nap álmos, fáradt, valamint mentális nehézségeket tapasztal.
A rendszertelen, gyakran váltakozó alvás-ébrenlét ritmus számos ok miatt kialakulhat, ilyen lehet például az állandóan változó munkaidő, a műszakváltások, a gyakori időzóna átrepülés, a kaotikus életvitel, a „fényszennyezés” is és a járványhelyzet is. Ezt a problémát nagyon komolyan kell venni, hiszen kimerültségi szindrómához vezethet, annak pszichés, pszichoszociális és szomatikus következményeivel együtt – hangsúlyozza Vida főorvosnő.

Fotó: 123rf.com

Mit jelent a nem megfelelő alvási magatartás?

A Covid-19 járvány szinte minden téren megváltoztatta az életünket és ez alól az alvás sem kivétel. Jelentősen megugrott ugyanis azon személyeknek a száma, akik a stressz és a napi időbeosztás, alvási szokások megváltozása miatt megromlott alvásminőségről, alvászavarokról számolnak be, és ez igaz mindegyik lezajlott járványhullám alatt és után.

Az alvási szokások megváltozásában sokszor jelentős szerepe lehet a rossz szokások kialakulásának, amelyek főként az alábbiak:

  • Alvásperiódusok napközben, legalább hetente kétszer.
  • Lefekvés/felkelés ideje gyakran és nagymértékben változó.
  • Hosszan tartó ágyban fekvés hetente legalább kétszer.
  • Lefekvés előtti koffein-, alkohol-, nikotinfogyasztás; megerőltető fizikai/szellemi igénybevétel.
  • Rossz szokások a hálószobában (evés, munka, monitorhasználat az ágyban).
  • Nem megfelelő alvási környezet.


Éppen ezért a szomnológiai kivizsgálásoknak jelentős részét képezi  az úgynevezett alváshigiéné felmérése és szükség esetén azok rendezése. Amennyiben azonban nem ilyen okok állnak a háttérben, összetettebb kivizsgálásra lehet szükség.

Légzőgyakorlatok, amik segítenek az elalvásban

Szakorvosi vizsgálatokra és alváslaboratóriumi vizsgálatra is szükség lehet

Bármilyen alvászavarról van szó, az első lépés, hogy kiderítsük, milyen okok vannak a háttérben. Az orvosi kivizsgálás során, a szomnológiai anamnézis felvétel után éppen ezért szükség lehet belgyógyászati, pszichiátriai, fül-orr-gégészeti, kardiológiai, pulmonológiai, urológiai vizsgálatokra is – hangsúlyozza dr. Vida Zsuzsanna, a JóAlvás Központ neurológusa, szomnológus. – Ha azonban a hagyományos orvos-beteg találkozás során nem sikerült pontos diagnózist felállítani, nagyon hasznos lehet az alváslaborban zajló vizsgálat. Az alvási mechanizmus teljes megértéséhez ugyanis remek lehetőség a teljes éjszakán át tartó megfigyelés. Ilyenkor nem csak az alvás mélysége, szerkezete, de a szervezetben alvás közben zajló kóros folyamatok – például a szívfrekvencia, pulzus, a légzés, a szervezet oxigén ellátottsága – is monitorozhatók. Az alváslaborban zajló poliszomnográfiás vizsgálattal kideríthető, hogy az alvászavar hátterében áll-e valamilyen speciális kóros eltérés, például alvásbetegség (mint az alvási apnoé és az alvásfüggő mozgászavarok). Az éjszakai vizsgálat kellemes, barátságos környezetben történik, alvástechnikus felügyeletével. Ha pedig ilyen módon megszületik a diagnózis, hatékony kezelésekkel akár teljes mértékben visszaszerezhető a pihentető, nyugodt alvás.

Forrás: Jóalvásközpont