Aludjunk rá egyet

Az elmúlt években sokat foglalkoztak az alvás és az emlékezet kapcsolatával. Az alvás hatással van az olyan összetett kognitív képességekre is, mint például a döntéshozásra.

Aludjunk a memóriánkért

A Massachusetts Amherst Egyetem munkatársai Rebecca Spencer pszichológus vezetésével felfedezték, hogy az alvás hatással van az összetett kognitív képességekre is, mint például a döntéshozásra. Tanulmányuk a Journal of Sleep Research című folyóiratban jelent meg.

Spencer és munkatársa, Edward Pace-Schott az első tanulmány során az érzelemvezérelt döntéshozatal és az alvás kapcsolatát vizsgálták 54 fiatal bevonásával. Megtanították őket egy kártyajátékra, ahol játékpénzben kapták meg a jutalmukat, hasonlóan ahhoz, ahogy a kaszinókban is játszanak. Akik rendesen aludhattak, olyan pakliból húztak, ahonnan nyerő lapokhoz jutottak. Négyszer gyakrabban nyertek, mint azok, akik előtte 12 órán át virrasztottak. A szabályokat is jobban megértették. A pszichológusok szerint a szabályfelismerés gyakran a rejtett faktor a jó döntések meghozatalához.

alvás03

Az alvás mindennapi szerepéről mindenki tud beszélni, de tudományos alapokra egész mostanáig nem helyezték. Spencer szerint a döntéshozatalra gyakorolt előnyös hatása valószínűleg a mögötte rejlő érzelmi vagy kognitív folyamatoknak köszönhető. “Úgy véljük, hogy a döntéshozatalra gyakorolt serkentő hatás a gyors szemmozgáson (REM) múlik, ami az alvási ciklus kreatív szakasza.”

Az Amherst Egyetem tanulmánya az Iowa Fogadási Tesztet használta fel, amely a frontális lebeny funkcióját méri fel, azt a területet, ahonnan az érzelmi döntések erednek. 18-23 éves főiskolásoknak mutatták meg a játék szabályait, vagy reggel, vagy délután, de olyan röviden, hogy abból lehetetlen volt megtanulni. 12 órával később vissza kellett menniük játszani. A délutáni csoportnak alvás után, a reggeli csoportnak pedig alvás nélkül. Akik aludhattak a szabályismertetés és a játék között, előnyösebben játszottak, jobban megértették a szabályokat, mint azok, akik nem aludhattak közben.

Forrás: https://napidoktor.hu/index


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.