Álomtudás

Az új ismeretanyag elsajátítása utáni alvás segíthet azt memorizálni ? Legalábbis akkor, ha álmodik közben az illető, állítják a tudósok.

Így szert tehet a legfontosabbra: az álomtudásra.

Felfedezték, hogy azok, akik álmodnak egy új feladatról, jobban teljesítik azt ébredés után, mint azok, akik nem aludtak előtte, vagy nem álmodtak. Önkénteseket kértek meg, hogy tanulják meg egy 3 dimenziós számítógépes útvesztő alaprajzát, hogy kitaláljanak belőle a virtuális világban néhány órával később. Azok, akik aludhattak ezután, és még álmodtak is, könnyebben kitaláltak az útvesztőből.

alvas kozben

A kutatók úgy vélik, az álom egy jele annak, hogy az agy tudattalan részei keményen dolgoznak a feladattal kapcsolatos információk feldolgozásában. Az egyik szerző, Dr. Robert Stickgold a Harvard orvosi karáról elmondta, az álmok jelezhetik azt, hogy az agy több szinten is dolgozik ugyanazon a problémán. Az álmok utalhatnak arra, hogy az agy összefüggéseket keres az emlékeknek, melyek hasznosabbá tehetik azokat a jövőben. 

Tanulási tippek

Dr. Erin Wamsley társszerző szerint a tanulmány arra utal, a tudattalan agy dolgozik azokon a dolgokon, melyeket a legfontosabbnak tart. “Minden nap irdatlan mennyiségű információval és új élménnyel találkozunk. – mondta. Mintha az álmaink teszik fel azt a kérdést, hogy miként használjuk az információt az életünkben. A Cell Biology című folyóiratban megjelent cikk gyakorlati értékkel is bír. A tudósok szerint ki lehet használni ezt a jelenséget a tanulási képességek és az emlékezet fejlesztésére. Például a diákok jobb, ha alvás előtt tanulnak, vagy szunyókálnak kicsit a délutáni tanulás után.

Forrás: https://napidoktor.hu/index