A túlalvás olyan káros, mint a dohányzás és az alkoholfogyasztás

Nem érdemes túl sokat aludni, mivel egy ausztrál kutatás szerint a túl sok alvás épp úgy korai halálhoz vezethet, mint a túlzásba vitt alkoholfogyasztás vagy éppen a dohányzás.

Leginkább azok számítanak veszélyeztetettnek, akik sokat alszanak és ülnek: ők négyszer nagyobb valószínűséggel halnak meg fiatalon, mint normális alvásritmusú és mozgásigényű társaik. Ez épp olyan rossz arány, mintha rendszeresen alkoholizálnának vagy pöfékelnének.

A Sydney-i Egyetem  kutatása a túl sok ülés és alvás együttes hatását vizsgálta, amelynek veszélyeire korábban még egyetlen tanulmány sem mutatott rá. “Nem elsősorban a 9 óránál több alvás az, ami igazán aggasztó, hanem az az élethelyzet, amikor az alany emellé még keveset is mozog” – állítja a kutatást vezető Dr. Meody Ding, az egyetem munkatársa.

Fotó: 123rf.com

A szakember és csapata a kutatás során több mint 230 ezer 45 évesnél idősebb résztevő adatait vizsgálta: az alvással és a mozgással töltött időn kívül az is fontos szempont volt, hogy vannak-e káros szenvedélyei a résztvevőknek. Így derült ki, hogy a legveszélyesebb trió az alkoholizmus és a dohányzás mellett a túl sok alvás, a sok ülés és a kevés mozgás.

Képzeljék el, hogy egy vidám társaságban, felhőtlen szórakozás kellős közepén valaki összeesik s mély álomba zuhan.

Alvásroham, azaz a narkolepszia

 

 

Forrás: https://napidoktor.hu/index