Adventi aromaterápia

Egész évben a saját árnyékunk után futunk. Ki ne ismerné a híres „sziszifuszi” küzdelmet, amivel a nap oly kevés huszonnégy órájából megpróbálunk negyvennyolcat csinálni?

Talán amikor már minden idegszálunk szanaszét szakad, akkor hajlamosak vagyunk az évnek egy bizonyos szakasza után sóvárogni. Arra a különleges időszakra, amikor pár napra megengedjük magunknak, hogy megálljon a világ.

Nos, örömünkre, a várva várt „kuckós” életérzés már az ajtónkon kopogtat. Tedd még meghittebbé azzal, hogy beszerzed az adventi időszak jeles képviselőit, egyebek között a fahéjat, szegfűszeget és a vaníliát.

A fahéj manapság nem számít drága fűszernek, ami kissé ironikus, tekintettel arra, hogy több száz éven keresztül volt háborúk és ártatlan életek kiontásának okozója. Markáns és egyedülálló illatának köszönhetően örök alkotórésze lesz a karácsonyi időszakban mázsaszámra készített süteményeknek.

Fotó: 123rf.com

Hazafelé ugorj be a boltba és vegyél két üveg vörös vagy fehérbort. Lehetőleg ez alkalommal ne a több ezer forintos Gere Kopár-t emeld le a polcról, ugyanis ma este forralt bort fogunk készíteni, ahhoz pedig tökéletesen megteszi egy kicsivel olcsóbb árkategória is. Mint tudjuk, ezt a nedűt nem illendő fahéj nélkül fogyasztani, ezért bódító hangulatot kölcsönözhetsz az egész lakásnak, ha a tűzhelyeden egy nagy fazék fahéjas forralt bor rotyog. Merj ki egy bögrényit, aztán irány a takaró alá egy jó könyvvel.

Aromaterápia – illóolajokkal az egészség javítása érdekében

Ha nem csak finom illatokkal szeretnéd hangulatosabbá tenni otthonod, hanem díszekkel is, akkor egy marék szegfűszeg és egy szép kövér narancs tökéletes hozzávaló ehhez a recepthez. A szegfűszeget manapság simán beszerezheted. Nem volt ez mindig így. Egészen a 18. századig, csak egyetlen helyen termett, a Maluku-szigeteken.

Fotó: 123rf.com

Ennek az apróságnak az értéke jóval magasabb volt, mint egy emberélet és ezt keserű leckével kellett megtanulnia annak, aki megpróbálta a növényt kicsempészni őshazájából. Szerencsére napjainkban majd mindenhol megvásárolható. Tűzdeld bele a narancs héjába és meglátod, a csodás látványhoz mámorító illat is párosul majd.

A vanília szintén elengedhetetlen az ünnepi hangulathoz. E nemes növény tartja az értékét, bár manapság már nem ér annyit, hogy kifizethessük vele a kötelező adót, mint a 16. századi aztékok. Ha kicsit drágának találnád az igazi hamisítatlan vanília rudat, akkor szerezz be mesterséges illatosítót. Garantáltan jó kedved lesz tőle és ki tudja, talán az állítólagos vágykeltő hatását is kipróbálhatod a pároddal.

Fotó: 123rf.com

És ne feledd, mindenből végy egy kicsit többet, hiszen a frissen sült nyalánkságokból sem maradhatnak ki. Kreatívkodj a konyhában, a tányér mellett legyen egy bögre forró bor, húzd be a függönyöket, és a kedvenc fi lmed mellett élvezd, hogy most valóban megállt a világ és csak neked forog tovább.

Ez a cikk is érdekelhet!

Aromaterápia: hordozóolajok

Forrás: https://napidoktor.hu/index