Teendők a hagymás virágokkal, hajtástól elvirágzásig – 1. rész

Herold Ferenc szakértőnk most bevezet minket a hagymás virágok rejtelmeibe. Milyen teendőink vannak a hajtás, virágzás, és elvirágozás után?

Mi a hajtatás?

Hajtatáskor a növények nyugalmi állapotát manipuláljuk és ezzel arra késztetjük őket, hogy ne akkor virágozzanak, amikor az a természetes feltételek mellett bekövetkezne, hanem akkor, amikor az nekünk jó.

Korai virágoztatáskor hagyjuk hogy a növények befejezzék a nyugalmi állapotukat, de a külső környezetet úgy manipuláljuk, hogy a virágzásuk akkor legyen, amikor nekünk megfelelő.

A hagymás virágok korai virágoztatásával pont abban az időben tudunk virágdíszt vinni a lakásunkba, amikor ott épp pangás van. Ha jól összeválogatjuk a növényeket, és megfelelően időzítünk, akkor egy olyan szín és illatélményben lehet részünk több hónapon keresztül, mintha tavasszal kint sétálnánk a kertünkben.

A tervezésnek tehát itt is nagy jelentősége van. Leggyakrabban a tulipánt, jácintot, nárciszt, krókuszt és amarilliszt virágoztatunk, de érdemes hóvirágot, ibolyát, íriszt, gyöngyvirágot, fréziát is bevonni. Nagyon jó kiegészítő lehet a korai virágzású cserjék vesszőinek hajtatása is.

Egyre több különleges hagymás virág is megjelenik, és néhány hagymával érdemes próbálkozni, mint pl. Lycoris, Sprekelia, Gloriosa, Zantedeschia, Scadoxus. A legtöbb hagymás, gumós növényben a tárolás folyamán megy végbe a virágkezdemények kialakulása. Ezek fejlődéséhez optimális külső körülményeket kell biztosítanunk. Sokan gondolják azt, hogy a virágzáshoz fagyhatás kell érje a növényeket, ez minden bizonnyal félreértésen alapul, mert a szakirodalom hideghatást említ, ami nem jelent mínusz fokokat.

Ez általában 5-9 fokos hűtést jelent. Az úgynevezett preparált hagymákat mesterséges körülmények között (szabályozott légterű hűtőházakban) plusz 5-9 fokra hűtik le fajtától függően változó időtartamra. Preparált hagyma = az a virághagyma, amit mesterséges körülmények között hőkezelnek, annak érdekében, hogy a vásárlónak csak el kelljen ültetnie, ahhoz hogy virágozzon.

kerteszkedes_ultetes1

Földkeverék, edényzet

Nagyüzemi hajtatásban sokat nem vesződnek sem a termőfölddel, sem az edénnyel. Gyakran találkozunk a boltokban olyan virágokkal, amiknek hagymája éppen belefér a cserépbe, mellette némi kis földet is látni.

Ez három dolog miatt van:

  • az egyik és legfontosabb a költségek minimalizálása,
  • a másik az elsővel összefügg a helytakarékosság, minél kisebb területen, minél több hagymást hajtatni,
  • a harmadik, pedig a virághagyma sajátosságából adódik, azaz annyi tápanyag raktároz, hogy képes abból fedezni a virágzáshoz szükséges mennyiséget (meg kell jegyezni, hogy ez csak az egészséges kifejlett méretű hagymákra igaz).

Otthon azonban ne kövessük ezt a módszert, mert:

  • kutatások igazolják, hogy ha a hagyma többlettápanyaghoz jut, akkor szebb virágzást produkál,
  • nem célunk, hogy a hagyma tönkremenjen a virágzásba.

A fentiek miatt olyan ültető edényt válasszunk:

  • amibe a hagyma egészséges gyökeret tud fejleszteni,
  • amibe annyi termőföld elfér, hogy a kezdeti fejlődéséhez megfelelő mennyiségű tápelem álljon rendelkezésére,
  • a virágzást követő hagyma fejlődéséhez megfelelő nagyságú hely álljon rendelkezésre,
  • amibe annyi termőföld elfér, hogy megakadályozza a gyors kiszáradást,
  • megfelelő mélységbe tudjuk ültetni a hagymát.

A hagymák változatossága miatt nem lehet konkrétan megfogalmazni, hogy mekkora is legyen ez az edény. Nem mindegy a hagyma nagysága, mint ahogy az sem, hogy egyet, vagy többet teszünk egymás mellé akár egy fajtából, akár kompozícióban.

Támpontként az alábbit tudnám javasolni 10-es cserépbe (a cserép ugye ma már nem az edény anyagára utal, a 10-es szám azt jelenti, hogy az edény felső részénél 10 centiméter az átmérője, cserép a neve a körprofilú, konténer a négyzet profilú edénynek) közepes hagymát alapul véve tulipánból 2, jácintból 1, krókuszból 5-6 nárciszból 1 darabot ültessünk.

tavaszi_ultetes2

Ez a méret kompozíciók beültetésére nem alkalmas, ahhoz nagyobb kell. Fontos az edény mélysége is, ami legalább 10 centiméter legyen. 10-es cserép alatti edénybe csak krókuszt hajtassunk.

Minél több hagymát akarunk egy edénybe annak annál nagyobbnak, kell lennie. Szerintem hagyatkozzatok a megérzéseitekre az edény kiválasztásánál.

Minél jobb a termőföldünk, annál jobban megalapozzuk a virágunk jövőjét, és a virágzás minőségét. A föld laza szerkezetű, inkább homokos, mint kötött, jó vízgazdálkodású, a felesleges vizet gyorsan áteresztő, tápanyaggal feltöltöttnek kell lennie. Kerüljük a csupaszhomokot, és a kötött agyagot. A pangó víz könnyen a hagymák megbetegedéséhez vezetnek. Ne legyenek benne kártevők (drótféreg, vagy pajor),mert azok gyorsan kivégzik a hagymát. Sütőben magas hőfokon egy tepsiben fertőtleníthetjük a talajt.

Általános szabályok:

  • Csak megfelelő méretű hagymát hajtassunk. Az előző évben hajtatott hagyma nem alkalmas következő évben hajtatásra. Igazi szép virágot csak pihent nagyméretű hagyma fejleszt.
  • Csak egészséges hagymát hajtassunk. Láthatóan beteg, fizikailag sérül hagymával ne kísérletezzünk.
  • Ha nem preparált hagymát használunk, akkor biztosítsuk a megfelelő hideghatást. Később a fajonként tárgyalt részben ezekre kitérek.
  • Túl magas hőmérsékleten történő (20 0C fölött) hajtatás káros, megnyúlt laza szöveteket eredményez, amitől a szár gyenge lesz, eldől, a virág hamar szétnyílik, rövid életű lesz.
  • A lepellevelek színesedésekor célszerű a hőmérsékletet csökkenteni 16-18 0C fokra, mert így meghosszabbíthatjuk a virágzás idejét.
  • A reggeléi órákban öntözzünk, mert a nap folyamán felszárad a felesleges víz.

Részletes fajonkénti tárgyalást most mellőzöm, mert úgysem most kell ültetni a hagymákat, hanem ősszel. A továbbiakban azt részletezem, hogy hogyan kell a virágzás után gondoznunk a növényeket ahhoz, hogy néhány év múlva ismételt szép virágot adjanak.

Virágzás utáni teendők

Először is el kell döntenünk, hogy mit szeretnénk a hagymával:

  • Ismételten hajtatni,
  • Kiültetni a kertünkbe,
  • Eldobni,
  • Netán elajándékozni.

Abból indulok ki, hogy szeretnénk, ha virágunk a későbbi években is szépen virágozna, ezért ezt ismertetem részletesebben.

Ahhoz, hogy újra virágozzon a hagyma, első és legfontosabb teendő, hogy a virágzás után minél tovább életben, egészségesen tartsuk a levelét, ugyanis csak egészséges nagy lombfelület tud szép hagymát nevelni. Meg kell akadályoznunk tehát mindennemű károsodást. Mik ezek?

Folytatjuk…

Forrás: edenkert.hu