10 étel, ami fagyasztva jobb, mint frissen!

Úgy gondoljuk, egy étel fogyasztása frissen a legelőnyösebb, ám vannak esetek, amikor fagyasztva a legjobb! Hittük volna, hogy egy banán vagy egy sütemény kifejezetten profitál a fagyasztásból?

Az élelmiszerek nagyrésze valóban frissen a legjobb, ám azzal tisztában vagyunk, hogy a bab és a borsó fagyasztva szintén tökéletes.

Vannak ugyanakkor más élelmiszerek is, melyek előnyt „kovácsolnak” egy kis fagyasztóban tartózkodásból. A sütemények például, melyeket ha 24 órára lefagyasztunk, lágyabbak és krémesebbek lesznek.

A kenyérféléket ugyancsak jobb fagyasztani, mint csupán hűtőbe tenni, mert tovább tartanak. A puha, csonthéjas gyümölcsöket is célszerű fagyasztani. Zamatos csonthéjas gyümölcs például a nektarin, őszibarack és a szilva. Felszeletelve is eltehetjük, ha egy kis citromlét adunk hozzá és cukrot.

Lássuk, mi fagyasztható még, amiről nem gondoltuk volna!

fagyasztott ételek

1.Tej

Elkülönített tárolóban könnyen lefagyasztható a tej. Így elkerüljük, hogy az üveg meghasadjon, miközben a folyadék a fagyás folyamata során tágulni kezd.

2.Nyers tojás

Néhány tojás belefér egy műanyag tárolóba, de belefolyathatjuk lezárható zacskóba is, mielőtt a fagyasztóba tesszük! Érdemes viszont megjegyezni, hány tojást tartalmaz a zacskó.

tojás

3.Gyümölcs

A gyümölcsöt egészben fagyaszthatjuk, ha azonban smoothie-hoz, turmixhoz kell, akkor készítsük is elő, vágjuk szeletekre és fagyasszuk így tárolóban. A fagyasztóból kivéve közvetlenül rakhatjuk a turmixgépbe egy hűs, frissítő smoothie elkészítéséhez.

Az almát is lehet fagyasztani, sőt, ha előtte nem is volt a legfrissebb állapotban, kivéve finom omlós lesz. A banánnak szintén jó barátja a fagyasztó, még házi banán-jégkrémet is készíthetünk belőle. A fagyasztott szőlő finom, édes, „bűnmentes” édesség, sőt, akár borba, hozzáillő jégkockaként is használható!

banán

4.Szószok

Üvegbe vagy lezárt műanyag dobozba rakva tárolható a szósz fagyasztóban. De vigyázzunk, maradjon hely az üvegben, a műanyag tárolóban a tágulásnak is.

5.Főtt hús

Megőrizhetjük későbbre, ha zárt műanyag konténerben vagy fóliába csomagolva tesszük a fagyasztóba a főtt húst.

6.Zöldségek

Egészben és a főzés megkönnyítése érdekében előre elkészítve, felvagdosva is tárolhatjuk a fagyasztóban a zöldségeket. Műanyag dobozban, tárolóban vagy lezárható tasakban fagyasztjuk be. Ha kivesszük, máris rakhatjuk a serpenyőbe vagy a fazékba.

zöldségek (2)

7.Rágcsálnivalók

Könnyedén befagyaszthatók a rágcsák is, így a chips és hozzá hasonló nassolnivalók, melyeknek, ha egyszer már kinyitottuk a csomagolást, nem egyszerű megőrizni frissességüket, roppanósságukat. A fagyasztóban nagyjából 2 hónapig elállnak, ropogósabbak lesznek és kivéve szinte máris fogyaszthatók.

8.Gyógynövények

A gyömbér, a citromfű, a galangál, melyeket sosem használunk nagy mennyiségben, 4-6 hónapig remekül fagyasztható. Egyenesen a fagyasztóból kivéve használhatók. A rozmaring, a menta és a kakukkfű esetében a szárat fagyasztás előtt el kell távolítani. Műanyag tárolóban vagy fóliába csomagolva tegyük őket a fagyasztóba.

gyogynövenyek1000

9.Sütemények

A sütiknek valójában hasznukra válik a fagyasztás. 24 óra elteltével állaguk javul, ugyanis nő a nedvességtartalmuk és krémesebbé, lágyabbá válnak.

10.Kenyér termékek

A kenyeret 4-6 hónapon át lehet tárolni a fagyasztóban. Nyugodtan készítsünk be magunknak zsemléket, muffint, szeletelt kenyeret, mivel a meleg konyhában hamarabb romlanak, mint ha fagyasztóban tároljuk őket és így, ha elfelejtettünk kenyeret venni, még akkora bosszúság sem érhet!

Forrás: Adrina - napidoktor.hu


3 hozzászólás

  1. Balogh Zsolt

    Mikor volt a tej üvegben? Talán már a 70-es években sem! Az üveg a firkásznak egyenlő lenne a PET palackkal? Szégyen!
    Akkoriban még meg lehetett kérdezni a lányokat, hogy úgy aludtál, mint a tej, vagy úgy, mint a kis róka?
    Ugyanis a tejesüveget alumínium kupak zárta, tehát, ha altatni akartad a tejet, letépted az alumíniumot, az üveg dugatlan volt. A kis róka meg alváskor a lábai közé húzza a farkát. Egyébként a tej fagyasztás utáni felolvasztásakor elég furcsa állagú lesz, én meg nem innám! Az UHT-st sem kedvelem.

    Válasz
  2. Mészi Gabi

    Csak a tojásfehérje fagyasztható! Kipróbáltam, a sárgája felengedés után olyan lesz, mint a főtt tojás sárgája.

    Válasz

Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.