Kolloidok, az eltitkolt elixírok

A fémek pozitív hatására már az ókorban felfigyeltek és használták elődeink mindennapjaik során. Aztán a fémek gyógyító erejére hol nagyobb hangsúlyt fektettek, hol feledésbe merültek jótékony hatásaik.

Manapság ismét reneszánszukat élik az elektrolízissel előállított kolloidok, s napjainkban már nem csak az alternatív orvoslás során találkozhatunk velük. Elsőként az ezüstkolloid jótékony hatásainak jártunk utána.
Ezüstkolloid már az ókorban is
Nem csak nemesfém, hanem a szervezetünk számára elengedhetetlenül fontos nyomelem is. Pozitív hatásaira már az ókorban felfigyeltek: a görögök például ezüsttel vonták be azokat az edényeket és poharakat, amiből ittak- nem véletlenül, ugyanis az ezüst nagyszerű sterilizáló hatással bír. 

ezüstkolloid

A XIV. századi pestisjárvány esetén pedig ezüstkanalakat szopogattak az emberek, hogy ezzel előzzék meg a fertőzést. Tudhattak valamit, ugyanis a kutatások kimutatták, hogy az ezüstkolloid, laboratóriumi körülmények között 650 féle mikroorganizmust (azaz gombát, baktériumot, vírust, parazitát) pusztít el.  Ezzel szemben egy szintetikus antibiotikum 6-12 féle baktériumtörzset képes csak kiirtani, nem beszélve arról, hogy a bélflóránkért felelős ?jó? baktériumokat is megsemmisíti.

Az ezüstkolloidban található mini ezüst-részecskék sajátossága, hogy sejtazonosak, így károsítás nélkül behatolnak a sejtjeinkbe, köztük a fent említett 650 féle mikroorganizmusba is. Nem beszélve a vírusokról, melyek sejtfalát olyannyira károsítják, hogy azok szaporodás-képtelenné válnak. Ezzel szemben azonban a szervezetünk egészséges működéséhez szükséges baktériumokban nem tesz kárt az ezüstkolloid, hiszen mire eljutna a vékonybélhez, már felszívódik.  A megfelelő mennyiségű kolloid ezüst a szervezetünkben úgy viselkedik, akár egy második immunrendszer.

Használata mindenkinek javasolt, de főleg azoknak, akiknek az immunrendszerük gyenge, krónikus betegségben szenvednek, vagy épp csak nem akarnak belekerülni a télvíz idején végigsöprő fertőzések, járványok útjába, hiszen az egyfajta védelmi vonalat épít szervezetünk és a kórokozók közé.

Hogyan használjuk?
Naponta kétszer, egy teáskanálnyi ezüstkolloidot tartsuk néhány percig a szánkban, hogy a lehető legtökéletesebben és leghamarabb felszívódjon, valamint közvetlenül a véráramba kerüljön a nyálkahártyán keresztül.
Megelőzésként elég a napi egy teáskanál. Nem kell félnünk a túladagolástól, hiszen hasonlóan a vízben oldódó vitaminokhoz, kiürül.
6 hónapnál tovább tartó folyamatos fogyasztása azonban nem javasolt.
Milyen problémák esetén alkalmazható?
A kolloidális ezüst gyakorlatilag az összes testfelszínen lévő, illetve a test belsejében megbúvó fertőzéses betegségek és gyulladások esetén alkalmazható. Sikeresen kezelhetők vele a torokgyulladás, nyelvgyulladás, szájnyálkahártya gyulladás és sérülés, fogínypanaszok, fogszuvasodás, légzőszervi és orrüregi fertőzések, influenza, tüdőgyulladás, fülgyulladás, szemgyulladás, kötőhártya gyulladás, gyomorfekély, bélpanaszok és candida fertőzések. De megelőzhető vele többek között a láb, a köröm, a körömágy, a fül, a hónalj, a hüvely és egyéb testrészek gombásodása. A fejbőrbe masszírozva pedig segít megszüntetni a korpásodást, és a fejbőr viszketését.

Forrás: https://napidoktor.hu/