Az Alanya-i füvesember – Cumali Bora

Cumali Bora, a németországi Hannoverben török szülők gyermekeként született és gyermekkorában asztmával és egyéb komoly egészségügyi problémákkal küszködött.

Cumali Bora

Cumali Bora – a szappankészítő

Ekkortájt ismerte meg a felmenői szülőföldjén, Törökországban Alanyát és olyannyira beleszeretett, hogy eldöntötte: itt fog élni. Elkezdett szappanokat és olajokat vásárolni, de rövid időn belül már ő maga “tervezte” és alkotta meg saját szappanjait és olajait, amelyek egyedi bőr- és egészségvédő termékek. Megalkotta saját brandjét: a “Green Body”-t. Saját szappanját ő készíti el Alanyán, amelyhez helyi hozzávalókat használ.

Törökország elképesztően gazdag, mindent megtalálok közvetlen környezetemben, amire szükségem van a termékek elkészítéséhez. Kutatásokat végeztem az Ottomán és a Seldzsuk idők hasonló termékeit illetően, akik narancsot, avokádót, főszereket, levendulát, barackot és más hozzávalókat használtak.

Kizárólag természetes anyagokból készülnek a termékek és minden termékem eleve “aromaterápiás szappan”, de ettől függetlenül különféle nevekkel illettem őket, úgymint az Istanbul, Lamos, Hell Kiss, Little Angel – attól függően, hogy milyen történet áll a hátterében.”

Cumalinak megvannak a saját receptjei , de sokban követi az egykori szappankészítő mesterek módszereit. Akár egy menyasszony a szappan történelemben, amelyik egyszerre  kötődik a múlthoz, de már előtte a jelen.  

A szappan készítésének művészete

A szappankészítés művészet és  a növények aromáját Cumali a szappanokban őrzi tovább. Tavasszal kimegy a közeli hegyekbe, hogy leszedje a különféle növényeket és inspirációt nyerjen, hogy melyiket hogyan fogja felhasználni; szellemiségét, érzéseit is átadja a szappanoknak, amelyek azután nem csak a testnek, de a léleknek is jót tesznek.

Cumali Bora

Cumali Bora – a szappankészítő

A szappankészítés így a spiritualitás és az esztétikai eljárás keveréke, ahogy Cumali már sok interjúban és tv programban is elmondta ezt. Politikusok, hírességek, ismert emberek járnak vissza hozzá és élvezik szappanjainak testi és lelki erőt adó erejét.

Cumali aromaterápiás szappanokat készít, ahol az aroma képviseli a növények szellemiségét, sokszor kombinál több aromát egy szappanban,  amelyek használatakor az ember lelkét és szellemét is megérintik. “Szappant készíteni, az olyan, mint zenét komponálni; megértem és megtalálom az aromák frekvenciáját, amelyek megérintik a lelket, ahogy Vivaldi Négy Évszak-ában. Ahogyan ő is egy sétára hív minket vidékre és mélyen beszívjuk a tavasz illatát, úgy hozom én el az erdők, a vidék érintését a fürdőszobákba. Ebben a rohanó évszázadban talán ez az egyetlen hely, ahol elfelejtjük a munka, a városi élet okozta stress hatásokat, elmenekülhetünk a végtelen e-mail és telefon áradat elől. Fürdőszobánkban fizikai és spirituális megtisztulás helyszíne lehet. Ezért a szappan készítés művészete nem csak az arc és a test megtisztítását jelenti, hanem annak is az eszköze, hogy a belső békét megtaláljuk.”

Módszerek

Bora egyfajta keverékét használja a Marseilles és a régi Ottomán szappan készítési technikának. Ez természetes és kézileg készített szappanokat eredményez. Mintegy 8-12 órát vesz igénybe. Bora beszél a szappanokhoz, miközben készíti őket. “Amikor beszélek  hozzájuk, válaszolnak nekem – meséli – és elmondják, hogy hogyan készítsem el őket. A végén a lehető legjobb termék az eredmény, amit csak készíteni tudok és amit én és a családom is használni tudunk, illetve a vásárlók, természetesen.”

Cumali Bora

Cumali Bora – a szappankészítő

A kész szappan semmilyen kémiai vagy szintetikus anyagot nem tartalmaz. Ezután a szappanokat szárítja és formára alakítja. A termék kész a Green Body üzletekben történő árusításra.

A termékek

Cumali főleg szappanokat készít, ez az amiben egyedülálló. Aromaterápiás szappanokat készít, ami egy drága  és hosszú procedúra. Ezért nem lehet ilyeneket a szupermarketekben vagy a gyógyszertárakban találni.

Olajok – nos kiváló aromaterápiás olajokat is készít narancsból, mandarinból, citromból, levendulából, rózsából, vagy kakukkfűből, babérlevélből, amelyek ott a parton és a hegyekben találhatók.

Készít rózsavizeket is, illetve a virágok és levelek préselése után megmaradó másodlagos folyadékból egyéb illatos  aroma termékeket.

A kevert olajokat, amikor néhány alapolajat aromaterápiás olajokkal kever, saját recept szerint készíti. Ezeket leégéskor, egyéb test olajként, vagy akár masszázs olajként is lehet használni.

A Green body legjobb termékei közé tartoznak a haj és bőr olajok, amelyek a napi hidratálást biztosítják és öregedés gátlók is.

Hagyományos hammam (török fürdő) termékekkel egészíti ki a portékáit, hammam kesztyűkkel, törölközőkkel és készít kis személyre szabott csomagokat is.

Ha Alanyában jártok legközelebb, feltétlenül keressétek fel; a piac mellett van közvetlenül az üzlete és egyébként is mindenki ismeri. Elérhetősége: https://www.facebook.com/GreenBody/about/

Szerző: Szeszler Szilvia

Forrás: https://napidoktor.hu/index


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.