Anyagcsere gyorsító ital – recepttel

Az anyagcsere-folyamat a szervezetünkbe bekerülő vagy az ott raktározódó anyagok lebomlását jelenti. Ennek során energiát termelnek, egymásba alakulnak, és új anyagok jönnek létre általa. Az anyagcsere az építő és a lebontó folyamatok egyensúlyából áll, a szervezetünk fejlődésekor az építő, nagyjából 21 éves kor után pedig már a lebontó folyamatok vannak túlnyomó részben, hiszen ekkor indul meg a lassú öregedés. A tudasfaja.hu értékes tippeket ad az ideális anyagcsere kialakítására.

Íme egy ital recept, ami felgyorsítja az anyagcsere folyamatokat:

Mindent, amit megeszünk, fel kell dolgozni, meg kell emészteni, és el kell különíteni a felhasználhatót, a felhasználhatatlantól. A hasznos anyagoknak el kell jutniuk testünk minden egyes sejtjébe, míg a szükségtelen anyagoknak a lehető leggyorsabban el kell távozniuk. Ezeket a folyamatokat röviden anyagcserének, vagy metabolizmusnak nevezzük. Az anyagcserének köszönhetően el vagyunk látva energiával (hő), ebből kifolyólag fel tudnak épülni a testünket alkotó anyagok (növekedés, gyarapodás, regenerálódás), illetve képesek vagyunk a testfunkciók megtartására.

anyagcsere ital

Néhány embernek nagyon gyors, tehát kis hatékonyságú anyagcseréje van, ezért náluk az jelent problémát, hogy nem képesek felszedni egyetlen grammot sem, akkor sem, ha szükséges lenne. Mások anyagcseréje olyannyira nehézkesen működik, hogy gyorsan meghíznak, és minden fogyási kísérletük hiábavaló próbálkozásnak tűnik. Vannak, akik arra vágynak, hogy anyagcseréjük gondosabban dolgozzon, mások annak örülnének, ha kicsit gyorsabban működne.

Az anyagcsere gyorsító ital receptje:

Hozzávalók

  • 2 evőkanál nyers, szűretlen almaecet
  • 1 kávéskanál fahéj
  • 1 kávéskanál szerecsendió
  • fél kávéskanál őrölt gyömbér
  • 1/2 teáskanál juharszirup vagy méz
  • 2 csésze víz

Elkészítés:

Keverjük össze a hozzávalókat ügyelve arra, hogy gyors mozdulatokkal kavarjuk. Ha kész, fogyaszthatjuk.

Fogyasztása:

Naponta egy alkalommal, lehetőleg a reggeli időszakban.

Forrás: https://napidoktor.hu/index


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.