Tápai Szabina tudatosan tervezi második gyermekét

Néhány hete hangos a sajtó attól a hírtől, hogy Tápai Szabina, és Kucsera Gábor felkészültek a második gyerekre, és belevágnak a babaprojektbe. Szabina ugyan még nem állapotos, de nagyon tudatosan készül a várandósságra.

Mint mondja, nem először csinálja, kisfiánál, Bencénél is szedett várandósvitamint, és most is szed, méghozzá olyat, melyet nagyon gondosan választott ki.

Számomra nagyon fontos volt, hogy a legjobb vitaminforrással támogassam meg az étkezésemet. Sportolóként egyébként is nagy hangsúlyt fektetek arra, hogy egészségesen táplálkozzak. A babaprojekt ebben is hozott változásokat: nincs fehérliszt, nincs cukor, és minimálisra csökkentettük a laktóz és a glutén bevitelét. Bencét kicsi kora óta így neveljük, e szerint eszik, így neki ez nem volt újdonság, nekünk pedig kifejezetten jót tesz. Elszomorító, de ma, Magyarországon hiába vagy profi sportoló, akkor sem foglalkozik veled dietetikus, csak ha te magad keresed fel, és persze saját zsebből állod. A baba azonban sok dolgot megváltoztat az ember életében. Azzal már mi is tisztában voltunk, hogy csak a táplálkozás kevés lesz ahhoz, hogy a szervezetemet felkészítsem, ezért döntöttem várandósvitamin mellett – mesélte Tápai Szabina.

Igazából azt nem mondanám, hogy könnyű dolgom volt, mivel a patikában hatalmas mennyiségű ilyen vitaminnal találkozik az ember. Szerencsére azonban a családban van gyógyszerász, aki mondta, hogy olyan készítményt válasszak, amiben szerves kötésű anyagok vannak, mert ezeknek jobb a felszívódása. Nekem ráadásul fontos volt, hogy a szervezetem valós igényeit szolgálja ki a készítmény, a fejlődési szakaszoknak megfelelően, így esett a választásom a Trimeszterre. Nem titkolt vágyam egy kislány. Beni mellett már megtapasztaltam, milyen kisfiús anyukának lenni, most jó lenne megtudni, milyen, amikor kislányt ringathat az ember. De ez másodlagos, a legfontosabb, hogy egészséges legyen, a többi nem számít, mindenképpen nagyon fogjuk szeretni” – tette hozzá a csinos sportoló.

Itt nem egészen értünk egyet. Én kisfiút szeretnék. Nem arról van szó, hogy nem szeretnék kislányt, csak valahogy, amikor a családunkra gondolok, nekem mindig az a kép jelenik meg a szemem előtt, hogy a kislányunknak van két erős bátyja, akik megvédik. Vagyis először jöjjön egy kissrác, és utána egy gyönyörű kislány”- fűzi hozzá Kucsera Gábor egy kedves félmosoly kíséretében.

A páros kapcsolata nem volt mindig zökkenőmentes, de a családdá válás nagyon összekovácsolta őket. Ma már mindenben számíthatnak egymása, nem véletlen, hogy most érkezett el az ideje annak is, hogy növekedjen harmonikus családjuk egy újabb fővel.

Forrás: https://napidoktor.hu/index


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.