Sütő Enikő rátalált a boldogságra Harkányban

Sütő Enikő, a legendás modell, a Boldogság Minisztériuma című televíziós műsor vezetője meggyőződése szerint időnként fontos elvonulni, újjáépíteni magunkat ahhoz, hogy egészségesen és harmóniában élhessünk. Ezért utazott el a napokban Harkányba, amely ideális helyszín a testi-lelki feltöltődéshez, minden korosztály számára.

Sütő Enikő időtlen szépségének titkára sokan kíváncsiak, és ő is szívesen ad tanácsot az érdeklődőknek, hogy miként őrizhetik meg testi-lelki harmóniájukat a hétköznapok rohanása és gondjai közepette is.

Napjainkban már sokak számára alapvetés az egészséges étkezés, de még mindig gyakran elfelejtjük, hogy nemcsak a testünket, de a lelkünket is „karban kell tartani”, ami ugyanolyan rendszerességet kíván, mint a sportolás.

A legtöbb esetben már a természet közelsége is segít visszaszerezni belső egyensúlyunkat, rendet teremteni gondolataink és érzéseink között.

Szerencsére a boldogság tanulható: magam is tudatosan törekszem arra, hogy legyen időm átgondolni mindazt, amin az életemben még változtatni kellene. Ehhez a belső munkához ideális környezetet biztosít a Harkányi Fürdő, amelynek természeti adottságai, így híres gyógyvize, mediterrán klímája és hatalmas ősparkja is kivételesek, emellett számos természetes gyógymódot, kezelést is ki lehet helyben próbálni. Már egy-két nap is elég volt számomra, hogy teljesen feltöltődjek” – mondta el Enikő.

Forrás: https://napidoktor.hu/index


Egy válasz

Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.