Oláh Gergő megszökött feleségével

Valentin nap óta várja a pillanatot Oláh Gergő és felesége, hogy végre repülhessenek. A szerelmesek napján lepte meg ugyanis a 2012-es X-Faktor győztese Nikit egy manchesteri úttal, de elfoglaltságaik miatt mostanáig kellett várni, hogy beteljesüljön az álom.

Bár Gergő egyszer ült sportrepülőn, de Nikivel még soha nem repültek személyszállító géppel. Éppen ezért döntött úgy az énekes, hogy meglepi kedvesét Valentin napon egy külföldi úttal. Az utazás most vált valóra, a gyerekeket a nagymamára hagyták, és elindultak Manchesterbe.

„Nagyon vártuk ezt a napot, de mindketten nagyon izgulunk. Némi gyógyszert is hoztam magammal, hogy a gyomromat ne viselje meg a repülés, de később vettem be, mint amikor kellett volna, így csak remélni tudom, hogy hatni fog és minden rendben lesz” – mondta indulás előtt Gergő felesége.

A kétnapos kiruccanáson egyaránt szeretnének pihenni és várost nézni is, ezért úgy alakították programjukat, hogy az első nap nagy részében a szállodában wellneseznek, majd sétálnak egy nagyot a környéken, amit romantikus vacsorával fejeznek be. Második napon pedig megcsodálják a látnivalókat, és ajándékokat vesznek gyermekeiknek.

„Felemás dolog ez, hiszen örülünk, hogy kettesben lehetünk, mert nagyon ritkán adatik meg nekünk, ám mindkettőnk szíve fáj, mert már most hiányoznak a gyerekek. Azonban erre nem szabad gondolnunk, hiszen tudjuk, hogy Niki anyukája mellett jó kezekben vannak, és nem viselte meg őket, hogy eljöttünk, ugyanis kis csellel szinte megszöktünk otthonról, hogy ne sírjanak, amikor elbúcsúzunk” – tette hozzá az énekes.

Forrás: