13 másodperc alatt műtötték meg Lipcsei Betta szemét

20 évig hordott szemüveget az egykori modell, akit már nagyon zavart, hogy az esti adásokban a kontaktlencsétől kiszáradt és fáradt szemmel már nem látta jól a súgógépet. Lipcsei Betta végül a műtét mellett döntött.

A múlt héten csak szemüvegben láthatták a nézők Lipcsei Bettát (30), mert szemműtét előtt már nem lehet kontaktlencsét viselni. Aztán eljött a nagy nap, amelyre a szépséges páciens úgy érkezett, mintha fodrászhoz menne.

Sokaknál tapasztalom, hogy izgulnak a műtét előtt, ám Bettán ennek nyomát sem éreztem. Előzetes konzultációnkon elmondtam neki, hogy a mai technológiának köszönhetően sem hőt, sem fájdalmat nem fog érezni, és ez teljesen megnyugtatta” – mondta dr. Perényi Kristóf, a Saint James Szemészeti Központ szemész-, refraktív sebészorvosa, aki azt is elárulta, hogy a különleges eljárásnak köszönhetően a műtét során 6 dioptriát javítottak a műsorvezető szemén 13 másodperc alatt.

Nyilván van egy alap izgalmi állapot, hiszen az ember látásáról van szó, ám attól kezdve, hogy megvolt az első beszélgetés az orvossal és a szakmai stábbal, már nem volt bennem semmi félsz. Persze odafigyeltem a klinika kiválasztására, és olyan helyet kerestem, ahol steril körülmények között műtenek” – mondta Betta, akinél minden korábbi aggodalmat felülírt az, hogy tudta, gyerekkora óta először fogja újra élesen látni a világot szemüveg nélkül. – “Attól eltekintve, hogy a beavatkozás alatt nem tudtam pislogni, semmi kellemetlenség nem volt az egészben, pár perc múlva már el is hagyhattam a műtőt. Akkor még olyan volt, mintha egy vízesésen néztem volna át, de hamarosan kezdett tisztulni a kép, és 5 perc után már azt tapasztaltam, hogy jobban látok, mint korábban. Még pár óráig éreztem egy pici szúrást a szememen, de az sem volt vészesebb annál, mint amikor korábban elmozdult a kontaktlencsém” – emlékezett vissza Betta a beavatkozásra.

A másnapi és az egyhetes kontrollon is azt állapították meg orvosai, hogy a műtét tökéletesen sikerült. Így a műsorvezetőnek – akinek még modellként munkákat kellett lemondania, mert a kontaktlencsétől begyulladt a szeme – már sosem kell az éleslátása miatt aggódnia. A foci vébé alatt történt ominózus élőadásos bakija kapcsán elárulta, hogy az nem a rossz látás számlájára volt írható. 

„Egyszerűen csak fáradt voltam, ezért mondtam, hogy másnap a Ferencváros játszik Belgium csapatával. A műtét óta azonban már volt pár esti adásom, és nagyon jó érzés, hogy nem fárad el a szemem a lencse miatt, és tökéletesen élesen látom a szövegem a késő esti híradó végén is” –  Ez pedig azt jelenti, hogy nemcsak neki, de a kamerák mögött álló kollégáknak is könnyebb lett az élete, hiszen nem kell “átrendezni” a stúdiót azért, hogy Betta el tudja olvasni a feliratot a távolabbi kamerákra szerelt súgógépeken is.

Betta kedvenc kereteibe azóta sima üveget tetetett – hogyha nosztalgiázna, legyen szemüvege, amit viselhet – és az egykori 6 dioptriás lencséket rituálisan dobta ki a szemétbe.

Ha tudtam volna, hogy ez csak ennyi, már rég megcsináltattam volna. Jó lett volna, ha Kriszi születése után nem úgy kell éjszakánként felkelni hozzá, hogy minden egyes alkalommal a szemüvegem nyomozom a sötétben. De sok pénzt és energiát is megspórolhattam volna. Ha csak abba gondolok bele, hogy ezentúl az utazások nem úgy indulnak majd, hogy az útlevél mellett a szemüveg és a kontaktlencse lesz a legfontosabb a poggyászomban, már megérte” – tette hozzá a szépség.

Forrás: Napidoktor.hu


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.