Kiss Ramóna: „Bármikor megérkezhet az első gyermekünk”

Kiss Ramóna tizenhét éves kora óta megállás nélküli, pörgős élete fordulóponthoz érkezett. A csinos műsorvezető innentől minden percében születendő kisfiára koncentrál, és arra, hogy Noé nyugodalmas környezetben tölthesse az életét alapjaiban meghatározó, első fontos hónapokat és éveket. Párjával, Mátéval úgy döntöttek, semmit nem bíznak a véletlenre, így a baba születésénél levetetik a köldökzsinórból kinyerhető őssejteket.

„Úgy alakult az életem, hogy tizenhét éves korom óta dolgozom” – meséli Ramóna, aki egy casting után, egyik napról a másikra a Barátok közt szereplői között találta magát, és egy ország azonnal megismerhette. – Azóta állandó pörgés jellemzi az életemet, de most már elmondhatatlanul várom, hogy Noé megszületésétől egy másik életszakasz vegye kezdetét. Talán még soha nem vártam ennyire semmit sem.”

Ramóna úgy döntött, amíg Noé engedi, addig mind színházi, mind tévés feladatait megoldja teljes erőbedobással.

„Egyeztetve az orvosokkal a műsorvezetés mellett még a szerepeimet is játszottam egy ideig a színházban. Most viszont már száz százalékban Noé érkezésére tudok koncentrálni, átmosom a kis ruháit, behajtogatom őket a szekrénybe, felhőcskét festek a gyerekszoba falára” – folytatja lelkesen a gyönyörű kismama. – „A párom, Máté rám bízta, hogy milyen színű legyen Noé szobájának fala, vagy hogy milyen ruhákat vásároljak neki, ő inkább a babakocsi-választásból és a kütyükkel kapcsolatos dolgokból veszi ki jobban a részét.”

A műsorvezető azt mondja, Máté talán még nála is jobban izgul, ha a közelgő nagy eseményre gondol.

„A legjobb barátaink viccesen azt mondják, hogy Máté egy havert kap Noé személyében, akivel aztán együtt bandázhatnak. Persze tudom, hogy borzasztóan felelősségteljes apuka lesz, de közben mind a ketten nagy gyerekek vagyunk és ez talán nem is baj. Ebben a szellemben, nyitottan szeretnénk nevelni a kisfiunkat. Azt is el tudom képzelni, hogy Noé lesz, aki tízévesen az asztalra csap, és azt mondja: most már szedjétek össze magatokat” – fűzi hozzá nevetve Ramóna.

A pár egy fontos lépésével gyakorlatilag a finiséhez érkezett a Noét váró időszak.

„Még meg sem fogant a baba, már tudtuk, hogy szeretnénk levetetni az őssejteket, ha egyszer várandós leszek. A napokban átvettük a Czeizel Intézetben a köldökzsinórból kinyerhető őssejtek levételéhez szükséges csomagot. Az FH Biobankban tárolt őssejtek számos betegség gyógyításánál jelenthetnek nagy segítséget, genetikai egyezés esetén akár a család más tagjainak is. Ez a doboz gyakorlatilag azt szimbolizálja, hogy bármikor megérkezhet az első gyermekünk. A papírokat kitöltve most láttuk életünkben először hivatalos dokumentumon is leírva Noé nevét. Nagyon megható pillanat volt, alig ocsúdtunk fel belőle” – teszi hozzá a boldogságtól sugárzó kismama.

Forrás: https://napidoktor.hu/index