Gólyahír – Babát vár a magyar színésznő

A szép énekes-színésznő idén töltötte a 40. életévét, ami sok fordulatot hozott számára. A sors az év végére hagyta a legnagyobbat: Farkasházi Réka a Gólyahír című írással adta a világ tudtára, hogy harmadik gyermekét várja.

Farkasházi Réka boldogabb nem is lehetne, ugyanis nagyfia és kislánya hamarosan testvért kap, öttagúra bővül családja.

Éreztem, hogy különleges év lesz az idei. Azt is tudtam, hogy a negyvenedik év fordulópont lesz az életemben, de hogy ekkora, arról csak álmodni mertem. A szakmai életem eddigi legsikeresebb évét tudhatom magam mögött. Fonogram-díj, teltházas koncertek, szebbnél-szebb színpadi szerepek és idén újra forgathattam. Talán kicsit mozgalmas, mégis harmonikus az életem, a családomnak köszönhetően. A gyerekeink egészségesek, okosak és szépek. Szeretjük és tiszteljük egymást. Nem mindig könnyű, van úgy, hogy küzdelmes az életünk, mi küzdünk, ha kell, de élvezzük, amink van. Egyszóval kerek a világ. És most még kerekebb lesz. Én legalábbis mindenképp.

Hogy a Gólya hozta-e vagy a Mikulás, vagy az Angyalkák, nem tudom. Mert a kislányom jó ideje bombázza őket, minden lehetséges fórumon. És úgy tűnik, hogy azok a kívánságok, amik a szív mélyén rejtőznek, egyszercsak, a legváratlanabb pillanatban beteljesülnek. Idén még igazibb lesz a karácsony a családunk számára. A szüleink harmadik unokájukért izgulnak, a tesóm nyáron már háromszoros nagynéni lesz, mi pedig igazi nagy család. Amilyenre mindig is vágytunk.

Farkasházi Réka és zenekara, a Tintanyúl

Akik velünk örülnek, azoknak köszönjük, akik számára közömbös a hír, megértjük. Azt pedig reméljük, hogy azok, akik egy gyermek születése kapcsán rosszindulatú megjegyzéseket tennének, kivételesen megtartják maguknak” – adta hírül az anyakanyar.hu-n Farkasházi Réka.

Forrás: https://napidoktor.hu/index