Dobó Ági kisfiai már a bölcsiben szívják magukba a nyelvtudást

Dobó Ági gyakran kapkodja a fejét a két gyermeke láttán, és maga is alig hiszi el, milyen gyorsan cseperednek a fiúk. A nagyobbik, Benedikt szinte most kezdte a bölcsődét, de hamar elrepült az idő; már az utolsó óvodás évét tapossa.

Sosem felejti el, hogy a párjával, Csabával milyen alapos körültekintéssel keresték a megfelelő bölcsit, amelynek lelkiismeretes és gyermekközpontú dolgozóival olyannyira elégedettek, hogy a kisebbik csemetéjüket, a kétéves Natanielt is ugyanabba az intézménybe íratták be. De vajon több szabadideje van most, és egyáltalán hogyan éli meg ő, illetve a lurkók az egymástól való fokozatos elszakadást?

A modellből lett sikeres blogger és youtuber már Benedikt esetében is fölfedezte, hogy egészen hamar, kétévesen gyermektársaságra volt szüksége, de Natanielt is azért íratta most be a bölcsibe, mert a családnak feltűnt, hogy a bátyjához hasonlóan ő is nagyon szociális kisfiú.

Egy édesanya számára hatalmas dilemma bölcsődébe adni a gyermeket. Mivel a kicsi fejlődésében is egy hihetetlenül fontos lépcsőfok, ezért meg kell találni a számára legmegfelelőbb intézményt. Nagyon alaposan körbejártam a témát, sok ismerőssel, gyakorló szülővel, sőt szakemberrel is beszéltem, illetve a párommal, Csabával számos nyílt napon jártunk. Természetesen a lokáció és a szimpátia is döntő volt. De szerencsére mi rátaláltunk a gyermekeinknek legmegfelelőbb bölcsire. Bevallom, Beni esetében nehezen éltem meg az elszakadást, Natannál már sokkal gördülékenyebben ment maga a folyamat. A beszoktatás amúgy mindkét esetben másként zajlott, ez is fontos, mert abszolút gyerekfüggő dolog” – mesélte Ági, aki szerint az ő bölcsijük egyik legnagyobb értéke – amely szintén mellette szólt annak idején –, hogy mindent angol nyelven tanítanak a kicsiknek. – „Csak angolul kommunikálnak a gyerekekkel, akik gyakorlatilag játszva tanulnak és szívják magukba a nyelvtudást. Ez roppant hasznos. Például Beni számára már természetes, hogy a külföldi nyaralásainkon a hotelben, egy étteremben vagy egy játszóházban angolul szólal meg” – tette hozzá a csinos anyuka.

Ági olyannyira elégedett az intézménnyel, illetve az ott dolgozó kisgyermeknevelőkkel, hogy más, bölcsit kereső szülőknek meleg szívvel ajánlja őket, illetve a Sudocrem social felületén meghirdetett, az Év Bölcsődéje kampányban megosztja a saját kedvenc történetét, amellyel a létesítményt jelöli a megtisztelő címre.

Ez egy olyan magánintézmény, amely ovival egybekötött, szóval Beni itt folytatta ősztől az óvodát, Natan pedig itt kezdte a felnőtté válás „rögös” útját, együtt, egy helyen a bátyjával.  A fiúk úgy szeretik a pedagógusaikat, mintha családtagok lennének. Beni szívének egyik legkedvesebb hölgy, Miss Barbara a legnagyobb kedvenc. Örömmel mondhatom, hogy ő már-már családi jóbarátunk” – mondta a csinos édesanya.

A márka hivatalos Facebook-oldalán (https://www.facebook.com/szeretettelsudocrem/) az anyukák és apukák egy-egy rövid történet beküldésével nevezhetik kedvenc intézményüket 2018. november 30., 12.00-ig Az Év Bölcsődéje címre. A nevezéseket az alábbi Facebook-linken elérhető applikációban várják: https://anapp.me/f/FUa/.

Forrás: https://napidoktor.hu/index