Ada a tengerparton nyaral az ikrekkel

Ada 9 éves fiai imádják a vizet, idén már nyaraltak a Balatonnál és hosszú idő után először hamarosan végre a tengerben is újra pancsolhatnak. A népszerű műsorvezetőnek fontos, hogy amit csak lehet, megmutasson ikreinek a világból, és arra is ügyel, hogy a nyaralás alatt semmi ne zavarja meg a fiúk szórakozását.

Évek óta nem nyaraltak a tengerparton Ada gyermekei. A nagy vizet 6 hónapos korukban látták először, és azóta is többször megcsodálhatták, a hullámok között fürdőzni azonban régóta nem volt lehetőségük. Ezért az idei nyaralást édesanyjukkal legkedvesebb üdülőhelyükre, az olasz partokra tervezik.

Bence és Bálint is imádja a vizet, nem lehet őket kirángatni a partra és nagyon hiányzott már nekik, hogy a Balatonnál nagyobb „tócsában” is szórakozzanak. Ezért még a nyáron elmegyünk a tengerpartra, ahol reményeim szerint alaposan lefárasztják majd magukat” – árulta el nevetve a fiatal anyuka, aki itthon sem hagyja unatkozni ikreit.

Ada_gyerek

Sokat járunk a Balatonhoz, mert hozzám hasonlóan vízibolhák, ott érzik igazán elemükben magukat. Óvodás koruk óta tudnak úszni, és már evezni is megtanultak. De jöhet a vízibicikli és most már a vízisí is, amit tavaly próbáltak ki először. Eléggé féltettem őket, de kaptak kis gyerekléceket, amikkel nagyon ügyesen siklottak a vízen” – mesélte Ada, akinek nem csak a vizes kalandok miatt kell aggódnia.

Ada ikrek 1

Bence elég fülfájós, így neki még jobban oda kellene figyelnie magára. Természetesen ez az utolsó, ami eszébe jut, amikor a vízben lehet, ezért mindig viszek magamnál a nyaralásra egy kisebb házipatikát, amelyben van sebtapasz, fájdalomcsillapító és gyógynövényes fülcsepp is. Nem szeretem a gyógyszeres készítményeket, csak nagyon végső esetben nyúlok hozzájuk” – hangsúlyozta az anyuka, aki az autóban ülve is ügyel arra, hogy az ablakok ne legyenek teljesen lehúzva a gyerekek mellett, télen pedig csak sapkában engedi ki őket játszani. Emellett igyekszik megtanítani nekik a helyes fültisztítás technikáját, amit nem lehet elég korán elkezdeni.

Ada_furdoszoba

A fülmosást fürdés után, lefekvés előtt szoktuk elvégezni, ez nálunk egy eléggé kritikus pont. Gyakran elfelejtik, és külön figyelmeztetni kell őket rá. Fülpiszkálót nem igazán merek a kezükbe adni, mert félek, hogy megsértik a dobhártyájukat, ezért inkább arra tanítom őket, hogy a törölköző sarkával töröljék ki a vizet belőle, megelőzésre pedig emellett gyerekeknél is jól használható, levendulaolajos fülcseppet használunk” – árulta el a műsorvezető.

Forrás: