A mellrák kezelése növeli a szívbetegség esélyét?

Az onkológusok korábban is sejtették az összefüggést

A szívbetegség és az emlődaganat vezető halálokoknak számítanak. Most azonban kutatók rájöttek, hogy a mellrák kezelése és a szívproblémák össze is fonódhatnak.

Összetartozhat a szívbetegség és a mellrák kezelése – mindkettő vezető haláloknak tekinthető, ám sajnos kutatók arra figyelmeztetnek, hogy az egyik következhet a másikból.

Az Amerikai Szív Szövetség a Circulation szaklapban adta közzé tudományos közleményét, melyben az áll: a mellrák kezelése miatt ezen páciensek a szív- és érrendszeri betegségek nagyobb kockázatának vannak kitéve, s előnyük származhat abból, ha beszélnének orvosaikkal a kockázatokról. Kiderült ugyanis, hogy az idősebb nőknél a szív- és érrendszeri megbetegedés nagyobb fenyegetést jelent, mint maga az emlődaganat. A szakemberek először jelentettek ki ilyet. A szívbetegségnek és a mellráknak már eleve több átfedő kockázati tényezője van, így a kor és az elhízás például, s a jelenlegi, életmentő mellrák-kezeléseknek negatív hatása lehet a szív egészségére a közlemény szerint.

“Az orvosok természetesen arra kell ösztönözzék a beteget, hogy a mellrák kezelést elkezdje, s ilyenkor bizony szorongató érzéseik lehetnek. A páciensnek meg kell kapnia a legjobb kezelést a gyógyulása érdekében. Ugyanakkor, tehetnek a szívkockázatok megelőzése ellen: az egészséges étrend, a testmozgás, a koleszterinszint és a vérnyomás rendszeres ellenőrzése sokat jelent” – emelte ki dr. Laxmi Mehta, a közlemény szerzője, az Ohio-i Állami Egyetem Wexner Egészségközpontja által indított, női szív- és érrendszeri program vezetője.

A mellrák kezelése és a szívbetegség közötti átfedés ugyanakkor nem újdonság az onkológusok számára. Dr. Otis Brawley, az Amerikai Rák Szövetség ügyvezető elnöke és tudományos orvosa elmondta: korábban is látták már, tehát tudtak a problémáról. A közlemény szeretné, ha a kezelő orvosok szem előtt tartanák a sürgősségi betegellátásban ezt a dolgot, amikor a nőbetegeket ellátják.

Adjunk mellrák kezelést, gyógyszert azoknak, akik valóban rászorulnak – a kockázat-előny kedvezőbb -, s tegyünk meg mindent, hogy meghatározzuk, ki az, aki valószínűleg kevésbé profitál ezekből. Óvjuk meg a szív-kockázatoktól” – fogalmazott.

Manapság az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai szerint a mellrák az a daganatos betegség, mely a nők egészségét elsőként veszélyezteti. Több mellrák kezelési módszer van, a műtéttől a sugárterápián át a kemoterápiáig. Manapság az immunterápia, a célzott terápia, a hormon-kezelés, az őssejt-transzplantáció és a precíziós gyógymód is rendelkezésre áll.

szív

Az új közlemény arra hívta fel a figyelmet, hogy a sugárkezelés és a kemoterápia növelheti a szív- és érrendszeri megbetegedés rizikóját. Egy, a New England Journal of Medicine szaklapban megjelent 2013-as tanulmány közzétette, hogy a sugárkezelés során a szervezetet érő sugarazás növelheti a szívbetegség kialakulásának arányát a mellrákosok körében, későbbi életük során. Ha a páciens a bal mell felől kap sugarazást, a szív mellett, nagyobb az esélye a súlyos koszorúér-események jelentkezésének, mint ha a kezelés a jobb kebelnél történt.

Napjainkban ugyan erre kisebb az esély, mint 20 éve, mert a szakemberek igyekeznek kivédeni, hogy a szív érintett legyen. Azonban alkalmanként tapasztalnak olyat, hogy a nők, akik sugárkezelésben és lumpectomiában részesültek, azaz a daganat eltávolításakor a körülötte levő kevés egészséges szövetet is kivették, ún. elszigetelt koszorúér-betegséget kapnak az artéria bizonyos részében, mely érintett lehetett“– fejtette ki dr. Brawley.

Dr. Laxmi Mehta hozzátette: sajnos a sugárkezelésnél megvan a kockázata annak, hogy a páciens szívkoszorúér-betegséget kap, s ez évekkel, vagy akár egy évtizeddel később is kialakulhat a mellrák-kezelés után. Az egyik gyógyszer, melyről már tudják, hogy gondot okozhat, az antraciklinek, mivel kimutatták róluk, hogy gyengítik a szívizmokat és ez szívelégtelenséghez vezethet. Ez pedig visszafordíthatatlan. Az onkológusok és a kardiológusok igyekeznek minimalizálni a dózisok alkalmazását a szívprobléma lehetőségének elkerüléséért.

Forrás: https://napidoktor.hu/index.php