Az elváltak körében több lehet a szívroham

Az elvált emberek nagyobb valószínűséggel kapnak szívrohamot, erre utalnak egy amerikai kutatás eredményei. A 15 827 ember bevonásával végzett elemzés azt mutatta, hogy a válás a nőket érinti a legsúlyosabban, és esetükben az újraházasodással is csak kis mértékben csökken a szívroham kockázata.

A Circulation című folyóiratban közölt tanulmány szerint a válással összefüggésbe hozott krónikus stressznek hosszú távú hatása van az emberi szervezetre. Azt már korábban megállapították, hogy egy szeretett lény halála nagy mértékben növeli a szívroham kockázatát. A Duke Egyetem kutatócsoportja most hasonló összefüggést mutatott ki a válásról. A tanulmány ideje alatt, 1992 és 2010 között, nagyjából minden harmadik résztvevő legalább egyszer elvált.

Az egyszer elvált nők esetében 24 százalékkal volt magasabb a valószínűsége a szívrohamnak, mint azon társaiknál, akik házasságban maradtak. A többszörösen elvált nőknél az arány 77 százalék volt. Az egyszer elvált férfiaknál szerény 10 százalékkal, a többszörösen elváltaknál 30 százalékkal nőtt a kockázat. Esetükben azonban az újraházasodással csökkent a rizikó mértéke.

szívroham

A kutatók arra jutottak, hogy az életmódban bekövetkező változások, többek közt a partner jövedelmének kiesése, nem adnak magyarázatot a megnövekedett kockázatra. A tanulmány egyik készítője, Linda George rámutatott, hogy a lelki fájdalom állandó stresszel sújtja az immunrendszert, növeli a gyulladások előfordulását és a stresszhormonok szintjét.

Az immunműködés a legrosszabb irányba változik, és ha ez az állapot évekig fennáll, akkor annak élettani következményei lesznek” – idézte a szakembert a BBC News. George azt is megjegyezte, hogy a válás nagyobb lelki terhet ró a nőkre. A Brit Szívalapítvány további kutatásokat szorgalmaz a témában, mielőtt a válást a szívroham fő kockázati tényezői közé sorolnák. (MTI)

Forrás: