Akinek stroke-ja volt, demencia is fenyegeti?

Jelentős összefüggésre bukkantak a kutatók

Kétszer nagyobb eséllyel jelentkezik demencia azoknál az embereknél, akik már átéltek stroke-ot életük során – állítja egy új tanulmány.

Akinek már volt része stroke-ban, vagyis agyvérzésben, annál megduplázódik a demencia kialakulásának valószínűsége – áll egy új tanulmányban. A maga nemében eddig legnagyobb szabású elemzést brit kutatók készítették, 48 tanulmány átvizsgálásával, 3,2 millió ember részvételével a világ minden tájáról.

Felfedeztük, hogy a stroke-ot elszenvedett embereknél nagyjából 70 százalékkal nő a demencia jelentkezésének esélye, a közelmúltbeli agyvérzés pedig megduplázta annak valószínűségét” – mondta el Iliana Lourida, vezető kutató, az Exeteri Egyetem Egészségügyi Iskolájából. Hozzátette: tekintve, mennyire gyakori a stroke és a demencia, az erős összefüggés igencsak fontos felfedezés. A stroke megelőzését célzó minden előrelépés lényeges, az agyvérzést követő gondozás szintén kulcsfontosságú a demencia kialakulásának gátlásában.

A stroke és a demencia között megnövekedett összefüggés akkor is megmaradt, amikor a szakemberek számításba vettek egyéb tényezőket a résztvevőknél, így például a vérnyomást, a diabéteszt, a szívbetegséget. S noha a tanulmány nem bizonyítja, hogy a stroke okozza a demenciát, ez az erőteljes összefüggés igencsak jelentős bizonyíték.

David Llewellyn kutató, szintén az Exeteri Egyetemről elmondta: a demenciás esetek nagyjából egyharmada potenciálisan megelőzhető lenne, noha ez a becslés nem veszi figyelembe a stroke-kal összefüggő rizikót. Felfedezéseink alapján ez a szám még magasabb lehet, s megerősíti, mennyire fontos az agy megfelelő vérellátása, amikor igyekszünk a demencia széleskörű terjedését mérsékelni” – mondta.

Több tanulmányra is szükség van ahhoz, hogy kiderüljön, vajon az etnikai hovatartozás vagy a képzettség szintje befolyásolja-e a demencia kialakulásának esélyét stroke után – tették hozzá a kutatók. A legutóbbi áttekintésben azt is megjegyzik, hogy a kockázat nagyobb a férfiak esetében. A szakemberek arra is rámutattak, hogy a legtöbb agyvérzés-túlélőnél azért nem jelentkezik a demencia, vagyis szélesebbkörű kutatás kell ahhoz, hogy meghatározzák: a stroke utáni gondozás és az életmódbeli különbségek vajon csökkenthetik-e a rizikóját.

Riasztó adat, de világszerte 15 millió ember kap agyvérzést évente. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai szerint közel 50 millióan szenvednek demenciától, s a várakozások szerint ez a szám 20 éven belül megduplázódik – 2050-ig elérheti a 131 millió embert. A felfedezést az Alzheimer’s & Dementia: The Journal of the Alzheimer’s Association szaklapban jelentették meg.

Forrás: https://napidoktor.hu/index.php


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.