A vérnyomás ingadozását is szükséges kezelni

Sokan tisztában vannak azzal, hogy a vérnyomás értéke a nap folyamán többször is változhat.

Megugorhat sportolás közben, egy fontos megbeszélés előtt, illetve a főnökkel való vita során. Hogy mikortól kóros ez az ingadozás, és hogy mikor tekinthetjük még normálisnak, arról dr. Kapocsi Judit tanárnő, a magas vérnyomás egyik specialistája beszélt.

Mitől ingadozhat a vérnyomás?

A vérnyomás ingadozása sok okra vezethető vissza. Természetesen nem kell egyből megijedni, ha egy napon belül nem állandó értéket mérünk, hiszen az egészségeseknél is megfigyelhető egy kis ingadozás. Ezt leggyakrabban stressz, illetve mozgás okozza, de más értékek mérhetőek sokszor a reggeli és az esti órákban is.
Amennyiben a nap folyamán túlságosan is ingadozik a vérnyomása, ott már baj van. Ilyenkor nagy eséllyel fennáll az elsődleges hipertónia gyanúja, valamint más betegség kísérő tüneteként is jelentkezhet (pl. vesebetegség, hormonális zavarok, daganatok, fertőzések, alvási apnoe)

vernyomas5


Mikortól kóros az ingadozó vérnyomás?

„Ha a vérnyomás a normál tartományon kívül ingadozik, azaz nyugalomban, és az igénybevétel megszűnése után sem tér vissza a normál tartományba, akkor ez magasvérnyomás betegséget jelent. Előfordulhat az is, hogy a normál értékek mellett extrém tenzió kiugrások fordulnak elő- ez endokrin betegségre, a katekolamin nevű hormon túltermelésre utalhat. Ez mindenképp kivizsgálandó, mert mögötte hormontermelő daganat lehet.”– mondja dr. Kapocsi Judit tanárnő, a magas vérnyomás specialistája.

A vérnyomás ingadozása egy nap tehát még normálisnak tekinthető, azonban ha nem áll vissza viszonylag rövid időn belül a normális értékre, onnantól már kóros állapottal állunk szemben.

Azok, akik hipertóniában szenvednek, gyakran tapasztalhatnak kiugró értékeket, viszont ez legtöbbször a rossz gyógyszeres terápia, illetve a nem megfelelő adagolás következménye, így ha ilyesmit tapasztal, akkor keressen fel szakembert, aki pontos és részletes kivizsgálás után más fajta kezelést ír elő.

„Ha valakinek kis terhelésre, nagy vérnyomás ingadozás jelentkezik, és az órákig nem tér vissza a normál tartományba, akkor szoktunk labilis hipertóniáról, a hipertónia betegség előszobájáról, vagy fehérköpeny hipertóniáról beszélni. Ilyenkor a 24 órás vérnyomás monitorozás segít eldönteni a kérdést, mivel is állunk szemben.

Továbbá az is igaz, hogy ha "túlkezelik" a magas vérnyomást, akkor is nagy ingadozást lehet észlelni, amit libikóka-hatásnak is neveznek. Ekkor természetesen más fajta, vagy dózisú terápiára van szükség.”– mondja a Kapocsi tanárnő.

Forrás:


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.