A túl sok munka szabálytalan szívverés okozója lehet

Ha nagy a nyomás, rendetlen a szív

Ne hagyjuk magunkat agyonnyomni a sok munka által – komoly hatása lehet a szív egészségére nézve. Ha túl nagy a nyomás rajtunk, szabálytalan szívverés is kialakulhat.

Éreztük már azt, hogy túl nagy rajtunk a nyomás? A túl sok munka idővel könnyen kiboruláshoz vezet, de ennél rosszabb, hogy az egészségünkre is negatív hatást gyakorol: a szív szabálytalanul vagy gyorsabban kezdhet verni, amely a pulzusszámon is meglátszik – az ún. pitvari fibrilláció pedig stroke-hoz, demenciához, szívelégtelenséghez és egyéb komplikációkhoz vezethet.

A tanulmány szerint a túl sok munka, a munkahelyi stressz 48 százalékkal növeli annak valószínűségét, hogy a szív rendetlenkedni kezd, pitvari fibrilláció jelentkezik.

A munkahelyi stresszt már korábban is összefüggésbe hozták a szívkoszorúér-betegséggel. A túl sok munka és az ebből fakadó stressz változtatható rizikó tényező azonban, melyek módosításával mindkét egészségügyi probléma megelőzhető” – magyarázta Eleonor Fransson, a svéd Jonkoping Egyetem munkatársa.

Hozzátette: azok az emberek, akik stresszesnek érzik magukat a munkájukban, gyakorta tapasztalhatnak furcsa szívverést és egyéb tüneteket, melyek a pitvari fibrillációra utalnak – fel kell keresniük orvost és fontos beszélniük munkaadójukkal egy ilyen esetben, hogy javuljanak a körülményei. Egy, az European Journal of Preventive Cardiology szaklapban közzétett tanulmány 13.200 résztvevőt foglalt magába, s egy svéd felmérés keretében készült, 2006-ban, 2008-ban és 2010-ben.

A tanulmány a túl sok munka létét és a stresszt határozta meg nyomásként, melyek általában magas pszichológiai elvárásokkal rendelkeztek, s a dolgozóknak kevés kontrolljuk volt a munkahelyi körülményeik felett. Az önkéntesek dolgoztak, nem volt korábban semmilyen pitvari fibrillációra, szívrohamra vagy szívelégtelenségre utaló jel náluk. A kutatók számításba vették a résztvevők szociodemográfiai, életmódbeli, egészségügyi és munkafeltételekkel kapcsolatos körülményeit, felmérésük kérdéseket tartalmazott a munkahelyi elvárások és kontroll kapcsán.

Egy 5,7 éves nyomonkövetés után a kutatók azonosították, hogy a túl sok munka és munkahelyi stressz határozottan rizikótényező a pitvarfibrilláció esetében.

A pitvarfibrilláció gyakori állapot és súlyos következményekkel járhat. Nagyon fontos megelőzni a jelentkezését” – mondta el Eleonor Fransson.

E szívprobléma tünete a szívverés, a gyengeség érzés, kimerültség, fáradtság, fejfájás, szédülés és légszomj. Figyeljünk oda magunkra!

Forrás: Adrina - napidoktor.hu


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.